Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - DÉLSZLÁV IRODALOM - Radoslav Bratić: A sakkjátszma

a reformját?” Jeladás volt ez, hogy felkeljenek a draéevoi horvátok is, akikhez a törvény elől bujdosó Ivan Musié is csatlakozott.

„Nálatok lenyakazni egy embert annyi se, mint fólhajtani egy icce bort”, szólt Grigorije, s bakancsosával, a legmagasabb hegyormot megmászva, lecsapott az ellenséges futóra. Ebben a pillanatban Szimát olyan ember benyomását keltette, mint aki hallja ugyan a zivatart hozó távoli mennydörgést, neki azonban nincs se szűre, se esernyője, hogy menedéket találjon. Vagy csak színlelt. Grigorije ellenben látta, hogy a szélrózsa minden irányából érkeznek a felkelő segédcsapatok, s ez felbátorította. „Pera Tunguzt küldöm rád csapatával, Tunguzt, akit nem fog a golyó, nem bizony, az Istenért se. A túloldalról, a Krekovi felől csapunk le, hogy lekaszaboljuk a török határőröket. Jovan Guticot pedig a Gradac hegyre küldöm fel, ott rendez majd nektek szép kis fogadtatást. De jól jegyezd meg azt is, hogy amerre Jovan mozdul, vele tartanak a kenézek meg a papság is!” Eközben Milentije archimandrita, a Duái monostor főnöke fegyvert, ruhaneműt és élelmet gyűjt a felkelők számára. Egész sor európai városban segélyegyesületek alakulnak. Hírek érkeznek arról, hogy az oroszok, franciák és a lengyelek is pártfogolják a felkelők ügyét. „Hadd hallják meg Isztambulban”, kiáltott fel Grigorije, „hogy ötszáz évig sanyargattatok és megaláztatok bennünket, de ennek vége. Nem mehet így tovább. Szultánjaitok túlságosan mohók, mert amikor hatalomra kerülnek, még öt-tíz év az életük, és kampec. De hisz hogy is élhetnének tovább, amikor háromszáz asszonnyal hálnak. Egy-kettőre kifejik és tönkreteszik őket. Különben pedig ismerd el, hogy a július meg az augusztus éppen megfelel, hogy egy kissé fölbolygassuk, fólgyújtsuk a Török Birodalmat. Meg hogy egy kicsit átrajzoljuk a térképét. Peko Pavlovié is befut a montenegróiakkal. Némileg késik, de azért Isten hozta. Bosznia sem marad békés, de még ha Vaso Pelagié is tesz valamit Horvátországban, lesz nemulass!”

Szimát visszateszi a futót a bástya mellé, s marad, ahol volt. .Jobban ügyelj Milan Obrenovié fejedelemre, hallod-e, mert ő lázit benneteket, és rossz tanácsokat ad. Idáig nem jutnak el a seregei, abban ne is reménykedjetek. Ha máshol nem, hát bevárjuk őket a Drinán, és ott verjük szét. Elsőnek Golub Babiéot csaljuk kelepcébe, Golubot, aki Bosznia, Líka és Dalmácia hármashatárán uszítja a népet. Fővezéreteket pedig, Bogdan Zimonjiéot - merthogy nagyon fejébe szállt a dicsőség - elevenen fogjuk el, és karóba húzzuk. Kiverjük a fejetekből azt a nagy fene egyesülést Crna Gorával vagy Szerbiával. Nem segít rajtatok még Petar Mrkonjié sem. Beállt a bosnyák szabadcsapatosokhoz, de azt nem tudjátok, hogy hamarosan megszökött onnan, híre- hamva sincs azóta. Fosztogatjátok a karavánokat, agyonveritek a kereskedőket meg a zsandárokat. Utána meg átszöktök Montenegróba. Azt hiszem, mire beköszönt a tél, észhez tértek.”

Grigorije nagy nyugalommal lép a huszárral, elhelyezi úgy, mintha parádés lóversenyen állna rajthoz. Grigor Miliéevicet, Todor Mujaéicot és Vasilj Svorcant veti tűzbe. Nincs az a hegy, amelyiken ők ne tudnának futólépésben átkelni, nincs az a vízmosás, amit ne tudnának átugrani. „Tudjuk mi azt”, mondja Grigorije, „hogy hadihajóitok négy zászlóaljjal a fedélzetükön, Nedzsib pasa parancsnoksága alatt Klekbe érkeztek. De hogy öt hetet késtek, abból nagy bajotok lesz, az bizony végzetes lesz a Porta számára. Most pedig ide figyelj: követeljük a kötelező robot meg a bérfizetés megszüntetését, köve58