Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - DÉLSZLÁV IRODALOM - Radoslav Bratić: A sakkjátszma

teljük, hogy a földet meg az erdőket osszák szét a nép között. Függetlenséget, szabad vallásgyakorlatot és sajtószabadságot követelünk!”

Szimát mozdulatlanná dermedt arccal ül, huszárának eleste mélyen megrendítette. Hallani véli a paripa panaszos nyerítését, olyan ez, mint amikor a kiszolgált lóval végeznek a pecérek, vagy amikor kiéhezett farkasok kapják körül a téli erdőben. Beleremeg a keze már a gondolatába is, hogy kénytelen lesz maga biztonságba helyezni őfelségét a királynőt, s hát valahogy megmenteni a hercegovinai felkelők dühödt rohamai elől. Mély meghajlás kíséretében meg is teszi, elsáncolja a királyi udvart, s visszaveri a felkelők támadását. Egymást követték a hírek a törökök vereségéről Kleknél meg Gluva Smok- vában, a montenegróiak muratovicai győzelme pedig egyenesen kétségbeesésbe kergette. Belesüketült az ágyúdörgésbe és a gránátok robbanásába. Hullottak, haltak az emberek mindkét oldalon. Magas rangú parancsnokok tűntek fel elöl is meg hátul is, az első sorokban pedig mindenütt a kialvatlan és poros-piszkos gyalogság. ,Hallom, hogy az a ti Zarko papotok bevette a Növi Pazar-i szorost, s ekképpen megakadályozta, hogy erősítést kapjunk. No ’iszen! Ahelyett, hogy a füstölőt lóbálná, késsel és puskával hadonászik. Hogy ti micsoda pogány és vad nép vagytok!”

„Amilyen vagy az életben, olyan vagy a háborúban is!” — vélekedett Grigorije. „Azt, aki Hercegovinában meg Montenegróban csak a kopár kőpusztaságot látja, bizony vaksággal verte meg az Isten! Ha nem akad meg a szeme magasra hágó repkényeinken, ha nem látja, mint bodorodik a gyertyánfa virága, ha nem hallja a széllel dacoló rezgő nyárfa sóhajtását. Aki nem látta a legveszedelmesebb viperát, amint kígyókarikába tekeredve sütkérezik a sziklamélyedésben, igazában pedig minden másodikuk derék házőrző vagy bölcsőinket vigyázza, nem tud róluk úgyszólván semmit.” A ló fólnyerített, és a csatatűzbe ugratott. Itt most — kétség nem férhet hozzá — a rettenthetetlen Lazar Soőica száguld és ugrasztja szét az ellenséget. A másik oldalról Bogdan Zimonjió érkezik deli paripáján. Leírhatatlan zűrzavart keltenek a török seregben. Egyenesen Szelim pasa ellen törnek, körülkapják, bekerítik. Elfoglalják Korita falut. Az ő oldalukon harcol Giuseppe Garibaldi is. „Még egy új Muhtár pasa sem segít rajtatok, pedig már őt is egy másiknak a helyébe küldték.” Végül csatába száll maga Ljubibratié vajda is, harminchat éves, méltóságteljes tartású, szemrevaló férfi, több világnyelvet beszél. ,Ha netán nem értetek valamit, ő majd mindent megmagyaráz.”

Szimát kísérletet tesz, hogy összevonja csapatait, rendezze sorait, hogy aztán újból támadásba lendüljön. Hírét vette, hogy Szerbia és Montenegró hadat üzent Törökországnak. Ez magában véve is elbátortalanította. Ráadásul Grigorije sem hagyja annyiban: ,Megeszem a futódat, leszedem a bástyádat, letarolom a gyalogjaidat. Bevesszük Nikáicet, és bevárunk benneteket a Farkasvölgyben. Már az elején megmondtam, amikor neked jutottak a világos bábuk, hogy a fehér a vereség és a megadás, és - bezzeg - az árulás jele is.”

ígyen viaskodott Grigorije és Szimát estvélig, azaz hát az első szürkületig. Akkor hirtelen meghőköltek. Maguktól-e, vagy rájuk szólt valaki? Ki tudja?! Elszólította őket a sok tennivaló a ház körül, mielőtt leszáll az éjszaka és a sötétség lesz az úr a földi téreken. (Amikor leesett az első hó, a felkelők és a törökök is abbahagyták a háborúskodást.) A sakktáblán ottmaradt Szimátnak

59