Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Szalai Zsolt: Az igazság, mint a történelem misztikuma
SZALAI ZSOLT Az igazság, mint a történelem misztikuma SZILÁGYI ISTVÁN HOLLÓIDŐ CÍMŰ REGÉNYÉRŐL (Magvető, Budapest, 2001.) A romániai magyar irodalom Szilágyi-féle újabb gyöngyszeme tizenegy évet váratott magára, az Agancsbozót után 2001 könyvhetére jelent meg a Hollóidő. Az immár Kossuth-díjas írótól megszokhattuk, hogy nem csapja össze a dolgokat, hiszen ez harminc év alatt a negyedik regénye. Szilágyi István új regényében olyan vidékeken vezeti végig az olvasót, amelyeken eddig még nem járhatott, mégpedig olyan időben, amelyet megélni ugyan lehet, de benne élni nem. Ez történelmi volta és fiktív természete miatt egyaránt lehetetlen. A hely, ahol játszódik, Revek. Ezt a települést hiába keressük a térképeken, valószínűleg soha nem találjuk meg. Körülbelül az ezerhatszázas évek második felére, Buda visszavétele előttre képzelhető a cselekmény. A történet valahol a Délvidéken kezdődik, egy török fennhatóság alatt álló faluban, ahol az élet olyan — mindenek ellenére — akár bárhol másutt: az emberek beletörődtek sorsukba, rájöttek, hogy így is lehet élni a szabály szerint: add meg az Istennek, ami az Istené, a királynak, ami a királyé. Csak a személyek cserélődnek, meg a külsőségek. Ahogy a katolikus hitről áttérhettek a reformáltra, úgy a földi urat is felcserélhették egy másikra, noha a régi adószedői még nem hallottak erről. Bár jó erdélyi szokás szerint egy kis hitvita is előfordul, persze nem amúgy páskándisan, mint a Tornyot választókban, csak úgy barátilag. Aki szembe mer nézni helyzetével, az a község két katolikusból lett kálvinista egyházi embere, Terebi Lukács tiszteletes és Fortuna Illés. Bár Terebi úr is a zavarosban halászik, igyekszik megőrizni a látszólagos békességet, Fortunával ellentétben, aki nem bírja a tétlenséget. Ok esténként egy-két flaska bor mellett lassan lerészegedve vitatják meg a reveki történéseket, és más régi emlékeket, sérelmeket. Egyvalaki van még, aki részt vesz ezeken a beszélgetéseken, afféle pohárnoki beosztásban: a Tentás. Ő amúgy deákféle, aki feljegyzéseket készít az estéken elhangzó eszmefuttatásokról, titokban, a padláson kallódó temérdek koporsó valamelyikében rejtve el azokat. Később abbahagyja a krónikaírást, mert elméje pallérozásához nem tartja elegendőnek a mások szava értelmének, igazságának fürkészését, hanem a maga igazát indul keresni. A Reveken élő emberek képtelenek még csak elismerni is, hogy korlátozva van a szabadságuk, úgy kell megvásárolniuk azt. Elszenvedik az elszigetelődést úgy, hogy közben csak attól félnek, nehogy ráébressze őket valaki erre, 574
