Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 6. szám - Széles Klára: Dal? Ima?

Szétszakadt világban szétszakadt hazában szétszakadt családban szétszakadt magamban

Azért könyörög, hogy legyen minden szerben, Ne maradjon félben / virágozzék, érjen / teremjen és éljen / épen és egészben / az, ami volt Egyben. - Szép óhaj. De miért, mitől, miért tekinthető ez lírának? Egyáltalán: vers ez (barna kötet 7)? Hasonló imákat, fohászkodásokat (felfohászkodásokat) idézhetünk a többi közül is: ima és ima, / hogy jó lehessek / ima, ima és ima / csöndben igézet — szól az Ima című s egyúttal kezdőszavú (kezdősorú is egyben?) versében (barna kötet 83). Egy központozás nélküli prózaverse élén ez áll: az az ima (kék kötet 38). Természetszerűen tartozik ide a Fohász; az Istent hívni; az Istenem/; Mindenható Isten!; A kegyelem-, Határtalan kegyelmet stb.6 Mindegyik már hangütésével égi könyörgésről vall. S hasonló az első asszociáció — jogosan — a Szent Ferenc utolsó imája-, Szent Ferenc utolsó intelme a testvérekhez, de már a Ferenc (és nem csak ő), magához című verseknél is.7 (Az utóbbi, az egyetemesebbé tágított önmegszólító vers, már a jelzett sorban való elhelyezkedésével s a keresztnévvel védőszentet s égi mércét idéz.) De közvetlenül, akár már „tematikailag” is idekapcsolódnak az olyan darabok, mint Bonaventúra verse, Adventi búcsú a Jövendőnek, Búcsú Karnevál idején a jövendőhöz stb.

Az utóbbiaknál már a cím is felfigyeltethet: itt az ünnepek, ismétlődő időszakok rituáléján van a hangsúly. S ezek a jelentéskörök a közvetlen vallás- gyakorlási szerepnél feltűnően messzebbre utalnak. (A Parcz-írásoknál következetesen kiemelt idők, dátumok, számok összefüggés-rendszerének világába. Lásd: Pier Paolo Pasoliniről írott tanulmányát, könyvét, illetve a friuliból magyarra fordított verseket.8)

Az imákhoz kapcsolódnak a Vendégszöveg, a Búcsú a jövendőhöz prózaversei (prózái?), keresztábrája, s különös hangsúllyal a tartalomjegyzék után, majd a fedőlap hátán felbukkanó bibliai, illetve igehirdetés-jellegű ritmikus sorok.9

Mindez akár olyan feltételezésre, netalán ítéletre is indíthat bennünket: vajon nem elsőként az utóbbi jelleg válik-e uralkodóvá ebben az írásban? Van-e egyáltalán valódi, mély - s ha igen, milyen - köze a Parcz-féle megnyilatkozásoknak a költészethez? A vallásos líra egy sajátságos válfaját kell és lehet keresnünk itt, nem valami mást?

Valóban: hitvallás, gyónás, bűnbánat, feloldozás-keresés, vezeklés stb. - mindezt megtaláljuk, főként a barna kötet nagy részében. Az imának, fohásznak, könyörgésnek ősi, irodalomtörténetileg is tekintélyes, magas szintű múltja van. De vajon végül is idetartozik-e mindez?

Gondolhatnánk, hogy közvetlenül ebbe a körbe tartoznak az afféle versek is, mint az ünnepélyes Testamentom, vagy például a Szertartás éjszaka10. Am a verseket olvasva másféle megilletődöttséggel és emelkedettséggel találkozunk.

Én, a szerelemnek papja, én, az álombéli násznagy

557