Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 6. szám - Havas Judit: A valóság és az álom határán
lyikben tükröződik a másik, az maradjon titok.” - ahogy Jékely Adrienne mondta. Olvasatunk szerint az álombéli történések később álomfejtésként novellában vagy versként fogalmazódtak meg. Korábban már hivatkoztam az Élet és Irodalom 1971-es évfolyamának 18. számában megjelent Naplószerű feljegyzések 1947 októberéből alcímű Jékely íi'ásra, amely a Nyugat harmadik nemzedékének két kritikusát, barátját idézi meg - Halász Gábort és Szerb Antalt. Az Őszi találkozások megjelenésének időpontja születésnapi évfordulót is jelez: a 70 éves Halász Gábor és a 70 éves Szerb Antal köszöntése is egyben. Az álmok esztétizálásának példájaképpen és a tragikus körülmények között elhunyt barátok emlékeként hangozzék el néhány részlet a fenti írásból, majd ezt követően egy vers Szerb Antalhoz: Őszi találkozások (Naplószerű feljegyzések 1947 októberéből) [ÉS 1971/18] (...) Halász Gábort a minap az óbudai Szent Márk utca egy meglepően magas házában találtam meg, viszontagságos keresés után: az uccát víz borította, a járókelők csónakkal közlekedtek - mintha egész Óbudát Velence fogadta volna testvér-városául oroszlános védőszentje gondoskodásából... Az én csolnakomat csiga húzta fel a könyvtári raktárba, ahol H. G. lakott. Nem kis zavarral fogadta váratlan megjelenésemet: éppen álarcosbálba készülődött, s allonge- paróka frufruit illesztgette nagy gonddal a halántékára; aztán apró nyögések közben felhúzta csatos lakkcipőjét, vállára rövid, feketeselyem körgallért kerített, s így mentünk ki a homályos raktárfolyosóra, ahol már állt a bál: régi bölcsész-kolléganőink ropták, körbe-fogózva, Szentkuthy Miklóssal... (...) felébredtem, s már csak a hajnali homályban kapkodhattam elevenek és holtak álom-alakjai után. (...) S ugyanabból az írásból egy másik részlet: X barátom hirtelen toppant elém valahonnan, s ólomszerű arccal, rohanástól lihegve ragadott vállon: - Megtudtam, hogy Szerb Antal hol lakik! (...) egyébként is mindenben ő volt a szívósabb és szorgalmasabb: ha hihetek a szavának - s ugyan miért ne hihetnék? - már külföldi szállodák és panziók vendégkönyvét is végigkutatta, hátha Sz. A.-t kézjegye alapján, akár álnéven is megtalálja, ha netán rangrejtve tartózkodik ott... (...) De már lobbant is X. gyufája, aki most is talpraesettebb volt mint én, s napbarnított, súlyos kezével odaemelte a lángocskát az ajtó közepére, a fehérlő névjegykártya elé. Egyetlen név feketéllt rajta nyomtatott betűkkel: ANTONIO Szívem az izgalomtól, nem a kapaszkodástól, össze-vissza vert. Nem csak öröm, szorongás is táncoltatta, mint életünk bősz helytállásainak pillanataiban, amikor még nem tudja az ember pontosan, nem lenne mégis iidvösebb a megfutamodás... De akkor már tompa kopogtatásától visszhangzott a zárt előtér, ahol álltunk, és belülről ugyanaz a dallamos avanti zendült, mellyel egy534
