Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 1. szám - Hatiasvili Nodar: Pusztaságban

fordított Naumnak, ismét meglengette a korbácsot és ráordított a munkásokra. Naum egy kicsit tétovázott, bízott abban, hogy a férfi még visszafordul hozzá, de rá kellett jönnie, hogy vége a beszélgetésnek.

Hamarosan egy másik felügyelőre lett figyelmes, aki valahogyan furcsán mozgott, más irányba nézett, mint amerre lépdelt. Naum nem tudta levenni róla a szemét. Egyszer csak a felügyelő váratlanul arccal menetiránya felé fordult, s néhány ugrással egy pihenő csoportnál termett. Ostora végigcsattant a hátakon, s nyomában kiáltások törtek elő. Naum fejét behúzta a válla közé, mint a teknőc, megfordult, messzebb ballagott.

.Nagyon rossz emberek nélkül, de milyen kibírhatatlanul nehéz velük...”

Elhatározta, hogy keres magának egy helyet, ahol lepihenhet. Nem messze állt egy hatalmas fa, de árnyékában csomó ember ült, s nem úgy tűnt, mintha hamarosan készülnének elmenni onnan. Más árnyas helyet azonban nem talált, így kénytelen-kelletlen elindult a faóriás felé. Elhatározta, nem fog odafigyelni a többiekre, de az árnyékba érve rádöbbent, hogy zűrzavar kellős közepébe csöppent. Mindenki egyszerre beszélt, magyarázott, kiabált, senki sem figyelt a másik érveire. Naum semmit sem tudott kivenni a szavaikból. Behunyta szemét, karjával átfogta a fejét. - Akárcsak egy méhkas - villant át rajta -, még a hangzása is szakasztott olyan. Nem sokáig üldögélhetett így, mert két középkorú férfi lépett oda hozzá. Az egyiknek gondosan nyírt szakálla, a másiknak simára borotvált arca, ragyogó kék szeme és szelíd mosolya volt. Köszöntek Naumnak, s a szakállas megkérdezte tőle:- Kicsoda maga? Mi szél hozta ide hozzánk?- Hosszú história... És önök? Önök mit csinálnak itt?- Hát nem látja? Katedrálist építünk. - válaszolták egyszerre az ismeretlenek nagy lelkesedéssel, s mintha parancsra cselekednének, mindketten arra a helyre mutattak, ahol a majdani katedrális alapjait rakták le. - Monumentális építmény lesz, amelyhez foghatót még nem építettek, ezért feltétlenül szükségünk van...- Pénzre. - mondta a szakállas férfi.- Támogatókra. - tette hozzá a kékszemű.- Munkaerőre.- Alkotó szellemre...- Kevesebbet kellene beszélni! - lépett oda hozzájuk egy fiatalember, feltűrt ingujjban.- Dönteni kellene végre, hogy az első vagy a második változatot csináljuk-e meg. - Percnyi csönd támadt. Naum nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze:- Ne haragudjanak, de miben különbözik az első a másodiktól?- Az első az, amit megálmodtunk — kezdte a szakállas -, de sok pénz, erőfeszítés, munka kell hozzá...- És nem csak a kétkezi munkások munkája. — vetette közbe a fiatalember.- No persze, persze, ... a második variáns viszont egyszerűbb - folytatta most már mindenféle lelkesedés nélkül a szakállas.- Bocsásson meg, de mennünk kell. - mondta a fiatalember, s magával húzta Naum két beszélgetőtársát.- Nekem is ideje indulnom. - válaszolta Naum felállva, s kezet nyújtva elbúcsúzott tőlük. Pár lépés után ráébredt, nincs is hová mennie.

53