Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Hatiasvili Nodar: Pusztaságban
fuvallat támadt, s az óriási fa koronája megzizzent. Naum kezdte kényelmetlenül érezni magát. Eszébe jutott, hogy fiatal korában milyen sokáig dédelgette magában egyik felfedezését, s mikor végre összeszedte a bátorságát, hogy elmondja a többieknek, kiderült, hogy azt még a legátlagosabb diák is tudja. Akkor elöntötte a szégyen, de most...! Eh! Az óriási fa alá ült, háttal nekitámaszkodott a törzsének. Rájött, hogy a vers első sora nem is úgy hangzik, ahogy ő idézte, hanem így: „Napverte pusztaság sivár homokján”. Akárhogy is törte a fejét, négy sornál több nem jutott eszébe, s nemsokára álomba merült. Reggel madárcsicsergés ébresztette. Megbűvölten hallgatta, mintha az az élet himnusza lett volna. Lélegzetét visszafojtotta, mozdulni sem mert, ám hamarosan kénytelen volt változtatni a pózon, mert elzsibbadt a lába. Mindent megtett, nehogy elriassza a madarat, ám az mégis elrepült. Naum követte a tekintetével, míg el nem tűnt a szeme elől, s ekkor hirtelen eszébe jutott a vers folytatása: ,JE fára nem repül madár, A tigris tőle visszaretten, Ha orkán tör feléje - már Fut is, hogy pusztítson veszetten.” (Franyó Zoltán fordítása)- Bocsásd meg szép fa, hogy Antiárnak neveztelek, hiszen semmi közös sincs bennetek! Köszönök mindent, de most már ideje indulnom, muszáj emberekkel találkoznom. Akismadár megmutatta nekem az utat - mondta. Majd szinte a földig görnyedve kilépett az óriási fa árnyékából, s lassan elindult arra, amerre a madárt repülni látta. Dél körül egy csapat munkás mellé ért, s két férfi beszélgetésére lett figyelmes, akik a legközelebb álltak hozzá. A sovány, alacsony munkás így szólt társához, egy testes férfihoz:- Miért kis köveket hozol? A legnagyobbak kellenének.- Jók a kicsik is.- Hát nem érted?- Ha te annyira érted, hát cipeld csak magad a nagyokat, váljék egészségedre... Naum odalépett a nagydarab férfihoz:- Mit csinálnak? - kérdezte gyerekesen, kedvesen.- Nem látod? - válaszolta az. - Követ hordunk.- Azt látom...- Akkor meg mit kérdezősködsz? Bár Naum nagyon szeretett volna végre emberekkel beszélgetni, világossá vált számára, hogy ezzel az alakkal nem érdemes szót váltania. Észrevette, hogy nem messze tőle néhány munkás üldögél, szemmel láthatóan éppen pihennek. Megindult feléjük. Naum láttán a pihenő csoport fészkelődni kezdett, néhányan felálltak, s elindultak egy kőrakás felé. A közelükbe érve Naum rájuk köszönt. Néhányan visszaköszöntek ugyan, ám Naum érezte, hogy kelletlenül. Mégis remélte, hogy beszélgetés bontakozhat ki közöttük.- Elnézést, mit csinálnak? 51
