Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 5. szám - Vladimir Nabokov: "Hogy egy szép napon Aleppóban..."

kellett, hogy tovább haladjak-e — hisz fólszállhatott az orrom előtt elmenő Marseille-i vonatra —, vagy visszatéijek, mivel Fougeres-be is visszamehetett. Most már nem vagyok képes rekonstruálni konstrukcióim gombolyagjának azon fonalait, amelyek akkor elvezettek Marseille-be és Nizzába.

A rendőrség egyáltalán nem segített, ha nem számítjuk a szabályzat szerint végzett olyan tevékenységet, mint hamis adatok szétküldése a legvalószínűtlenebb címekre. Az egyik rendőrtisztviselő azért ordított rám, mert torkig volt velem, a másik megtagadta kérdésemre a választ, mivel kétségbevonta házasságlevelünk hitelességét, amiatt, hogy a hátulján volt a pecsét. A harmadik, egy hájas commissaire, akinek elfolyó, apró, barna szeme volt, bizalmasan közölte, hogy szabad idejét versírásnak szenteli. A Nizzában élő vagy a háború odavetette nagyszámú orosz közt felkutattam néhány ismerőst. Közülük azok, akiknek szerencsétlenségükre zsidó vér csörgedezett az ereiben, megpecsételt sorsú rokonaikról beszéltek — telezsúfolják velük a pokolba tartó vonatokat, és ehhez képest az én történetem kezdett könnyelmű kis kalandnak tűnni, különösen amikor a tenger előttem elterülő opáloskék térségeit nézve emberekkel teli kávéházban ültem, miközben mögöttem, akár valami kagyló zúgó ürességében, átmenetesen zengtek azok a hangok, amelyek végeérhetetlenül ismételték ugyanazt a történetet - a vérfürdőkről és a fájdalomról, a szürke óceánon túli paradicsomról, a szívtelen konzulok csel-, és kifogásairól.

Egy hét múlva megjelent nálam egy lompos nyomozó, és girbegurba, bűzlő sikátorokon keresztül szenvtelen képpel egy kormos házhoz vezetett, amelyen - a kora és a korom miatt szinte olvashatatlanul - az a felirat állt, hogy Szálloda; a nyomozó elmondása szerint megtalálták itt a feleségem. Az általa előterjesztett leányzó és a feleségem közt természetesen nem volt semmi hasonló, ámde az én Holmes barátom egy ideig még igyekezett rávenni bennünket annak beismerésére, hogy törvényes házastársak vagyunk, miközben mellettünk, keresztcsíkos mellén összefont karral, a beszélgetésünkre figyelve, ott állt a leányzó hallgatag és izmos szeretője.

Amikor végre megszabadultam mindőjüktől, és már a házam közelében nyomultam előre, egy rövidebb sor mellett mentem el, amely egy élelmiszer- bolt bejáratánál tömörült össze, és itt, a sor legszélén, ott ágaskodott a feleségem, hogy jobban lássa, mit adnak a boltban. Azt hiszem, az első szava az volt, hogy jó lenne narancsot venni.

Egy nem teljesen összefüggéstelen, viszont rendkívül banális történetet adott elő hirtelen. Eszerint visszatért Fougeres-be, ahol a pályaudvaron a levelem várta, de tudakozódás nélkül rögtön elindult a rendőrkapitányságra. Azután önnön állományába vette egy menekültcsoport, amely éjszakára egy kerékpárok nélküli kerékpárüzletben szállásolta el magát — három koros asszonnyal együtt aludt a földön, és az asszonyok — az elmondása szerint - úgy hevertek egymás mellett, mint három farönk. Reggel kiderült, hogy nincs elég pénze a Nizzáig szóló jegyre, de szerencsére valamennyi pénzt adott neki kölcsön az egyik farönk-asszony. Azután rossz vonatra szállt, és egy városba érkezett, amelynek a nevét nem jegyezte meg. Harmadnapra jutott el Nizzába, elment az orosz templomba, ott találkozott a barátaival, akik elmondták neki, hogy itt vagyok, őt keresem, és előbb-utóbb elő kell kerülnöm.

Egy kicsivel később fiatal csípőjét átölelve padlásszobám egyetlen szé427