Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Török Gábor: Kép-özön-víz
növénytermesztésre is alkalmatlan. A paraszt és felesége minden áldott nap átevez a közeli szárazföldre édesvízért. A parányi kis szigeten a legnagyobb érték a néhány vödör tartalma, aminek egyetlen cseppje sem veszhet kárba. A vízhordás és az öntözés a létfenntartásért folytatott monoton küzdelem allegóriája. Az évszakok váltakoznak, a nappalokat követik az éjszakák, de a család életének lényege az állandóság. A szülők még a nagyobbik fiú halála után is kimennek dolgozni a gyenge minőségű termőföldre, és sziszifuszi erőfeszítések közepette cipelik a vödröket a sziklás tájon. A szavak hiányában a zene, a szerszámok zaja és a víz csurgása-csöpögése érzékelteti a szűkmarkú természetnek kiszolgáltatott, a sivár létezésre kárhoztatott ember szembeszegülésének heroikusságát. A házaspár a Paradicsomból kiűzetett Adómhoz és Évához hasonlóan, foggal és körömmel harcol a fennmaradásért. A férfi és a nő talán nem is fogja fel a helyzet szörnyűségét. Ugyanúgy teszik a dolgukat, mint a természet. A film nézése közben néha olyan érzésem támad, mintha a tengerből kiemelkedő sziklás fólddarab maga is percről-percre meg- küzdene a létéért az izzó napsütésben. Shindo 1961-ben rendezett munkája a transzcendens áthallások ellenére is ízig-vérig realista, néhány epizódja pedig egyenesen naturalista alkotói módszerre vall. A film tónusa mégis Tarkovszkij Aldozathozatalának egy centrális motívumátjuttatja eszembe. Anagy orosz filmrendező legkevésbé oroszos hangvételű, svéd-francia koprodukcióban készült életmű-záró filmjének egyik képsorában Alexander, a főhős a kisfia társaságában öntöz egy kiszáradt, csenevész fácskát. Munkálkodásuk közben az apa ráadásul egy olyan történetet mesél a fiúnak, amely egy kiszáradt fa öntözéséről szól. A történet csattanója az, hogy a hajdani szerzetes által öntözött száraz fába visszatért az élet. A film végén a magára maradt kisfiú - az új generáció képviselője - már egyedül öntözi az élettelen fát, amikor is a tengeri hullámok által felerősített fénytörésnek köszönhetően a nézőnek az a benyomása, mintha a tengerparti „magányos cédrus” ágai kizöldültek volna. A kiszáradt fa az értelmét vesztett, kiüresedett, végzete felé tartó élet szimbóluma. A fa öntözése, a száraz ágak kizöldülése viszont az elvesztett hitre való ismételt rátalálás, a remény, az újjászületés mozgóképi transzformációja. A modern filmművészet legnagyobb alakjainak egyike, az orosz Andrej Tarkovszkij a víz-változatok gazdag arzenáljával fokozza filmjeinek egyediségét. A filmművészet nagy hullámverésének korában a folyadékok, nedvek, vizek alighanem az ő rendezéseiben fordulnak elő a leggyakrabban. Témaválasztása általában kapcsolódik a természetes vizekhez: tavakhoz, folyókhoz, patakokhoz. Filmjeinek szereplői sokszor tengetik életüket vizenyős tájakon, mocsarak vagy pocsolyák mentén. Az átlátszó, a tükröződő és a zavaros vízfelületeket egyaránt kedveli. „Vizes” képeivel különféle asszociációkat kelt a nézőkben. Európa keleti felében ráadásul az égi áldás is bőséges. Gyakran esik az eső és a hó. A ködös-párás időjárás fokozza az emberi kapcsolatok áttekinthetetlenségét. A falakon végigcsorgó és a plafonról csöpögő nedvek az enyészetet sugallják. A víz Tarkovszkijnál, számos nagy elődjéhez hasonlóan nem csupán életelem, hanem az elmúlásnak, a pusztulásnak is közege. A felsorolt motívumok között csak egy filmen belül szükségszerű az össze185
