Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Fűzfa Balázs: A magyar költészet néhány cseppje
FŰZFA BALÁZS A magyar költészet néhány cseppje Miképpen a többi őselem, a víz is a művészet - az irodalom — egyik „alapeszköze”. Mind az ember gondolkodását, mind alkotásait is a kezdetektől fogva meghatározza ég és víz, tűz és föld. Kimondva vagy kimondatlanul szinte minden műalkotásban fontos szerepet játszanak az őselemek: akár egyszerű hatáseszközként, akár bonyolult jelentésrendszert mozgató-hordozó szimbólumként. Alakíthatja egy-egy mű gondolatiságát anyagiságuk, de hangsúlyos lehet ellentétrendszerük, illetve az általuk megfogalmazott négyosz- tatú világrend-modell is. A víz mindenekelőtt végtelenség, a nyugalom, a szépség egyik megtestesítőjeként jelenik meg az irodalomban. De ugyanígy - vagy éppen ezért? - lehet a szabadság jelképe is, mint példáid az egyik legismertebb s legfontosabb „víz-versünk”-ben, Petőfi Sándor Föltámadott a tengeré ben. Hasonlóképpen a szabadság megfogalmazója A Tisza befejezésében, de nem áll e jelentéskörtől messze József Attilának A Dunánál vagy Nagy Lászlónak a Ki viszi át a szerelmet, illetve a Menyegző című hosszúverse sem. - Babits Mihály pedig az értelmiségi sors (ön)ironikus példázatának megfogalmazásához hívja segítségül a Jónás könyvé ben. Berzsenyi Dániel Forr a világ bús tengere... kezdetű ódája (A magyarokhoz I.) a belső indulatoktól fűtött hazamentő hazaszeretet fájdalmas panasza. - Ady Endre pedig az egyéni lét legfontosabb kérdéseire talál választ a vízmotívum segítségével {Az Értől az Óceánig). E dolgozatban a fenti versek - s még néhány más alkotás - segítségével szeretnénk bemutatni, miképpen lehetséges, hogy mindennapjaink éltető eleme, a víz, nemcsak bennünket, embereket éltet, hanem lüktetést és tisztaságot varázsol költőink elégiáiba, epigrammáiba és rapszódiáiba. Áttekintésünkben magyar szerzőkről beszélünk csupán — bárha néhány világirodalmi utalással -, s a magyar irodalomnak is csak néhány szeletéről; vagy ahogyan a címben ígéijük: „néhány cseppjéről”. Az első ,igazi” magyar költő - aki ugyan még nem magyar nyelven írt - Janus Pannonius volt. Egyik leghíresebb költeménye a Búcsú Váradtól című elégia. Ez a vers különösen érdekes szempontunkból azért, mert mindvégig a víz fogalomkörében mozog. Úgy építkezik a szöveg, hogy benne a víz különböző meg159
