Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 2. szám - "VALAMIT VISZ A VÍZ" - Ilon Gábor: Víz és ember: adatok régészeti megközelítésből

dűnéket járjuk, ismételten és nagy számban találjuk egy ismert középkori edénytípusunknak, a cserépbográcsnak jellegzetes peremtöredékeit. Vízparti településeinkre annyira jellemző ez az általánosan visszatérő lelet, hogy az őskori kultúrák mintájára ... mintegy a cserépbográcsok kultúrájáról beszélhetnénk.”

Amire e rövid tanulmányban lehetőségem nyílik, az az, hogy a fent említett általános példák mellett a téma még néhány nem csak hazai, illetve Vas megyei vonatkozását is felidézzem.

Mint a lét alapja és a települések

Szervezetünk 64%-ban tartalmaz vizet, s ezt folyamatosan pótolnunk kell. A vízre eredendően (ivóvíz) szükségünk van. Logikus tehát az ember mindenkori vízközelsége. A források - ezáltal a víz - biztosítását forrásfoglalásnak nevezzük. Ezeket sok esetben csak régészeti leletek (általában elszóródott edénytöredékek - „..addig jár a korsó...”) jelzik, néha azonban kővel, később téglával kiépítették. Forrásfoglalás történt pl. a velemi Szt. Vid-hegyen - valamikor az őskorban -, amelyet később Szentkút névvel illettek. Ják határában az ún. Dérmányi réten egy forrást már talán az újkőkorban (kb. Kr. e. 6-5 ezer év) megszálltak. Körülötte épültek fel a dunántúli, vonaldíszes kerámia kultúra népének nagyméretű házai. Később nem véletlenül települt szinte ugyanarra a helyre - a Sorok-patak teraszára - egy római kori villa. Sőt, a közép- és újkori leletek szóródása a forrás későbbi használatát is igazolja.

Savaria vízellátása több módon történt. Rohonc-Sé irányából kiépített lég-, illetve föld alatti vezetéken, ahogy azt a terepviszonyok éppen lehetővé tették. A századunk elejétől rendelkezésre álló adatokat újabban Buócz Terézia és Sosztarits Ottó egészítették ki a séi határban. Bozsok és Velem környékéről a források vizét kő- és kerámia vezetékeken vitték — talán a Gyöngyös-völgye irányában — és szintén a gravitációra alapozva — a colóniába. E vezetékek kutatásával Buócz Terézia foglalkozott. Savaria szennyvizét - az utóbbi évtized megfigyeléseinek és a régi adatok számbavételének köszönhetően - Sosztarits Ottó és Derdák Ferenc tevékenysége - a Gyöngyös mesterséges medrébe vezették. így óvták a másik ágat (Perint-patak) a szeny- nyeződéstól, és onnan biztosíthatták a tiszta víz egy részét. A IV. század végére, amikor már zökkenők mutatkoztak a birodalom működésében - s így Savariában is — a vízellátás megszervezésével gondok lehettek, ezért megkezdték a kutak ásását.

A velemi Szt. Vid középkori várának vízellátását részben biztosan vízvezetékkel oldották meg. Mégpedig a szomszédos hegy (Felső-erdő) forrásából agyagcsöveken vezették el a vizet. A kőszegi hegyek, pontosabban az ún. Szabó-hegy forrásából látták talán el a középkori kőszegi Alsó(Jurisich)-várat is. Agyagcsövekből készített szakaszát 1958-ban találták meg. A várakban azonban gyakoriak az esővízgyűjtők (ciszternák), és ahol lehetséges volt, ásott kutakat készítettek.

Természetesen a folyóvizek mellé települő emberi lakóhelyek közötti kommunikáció egyik alapja is a víz volt. Itt nemcsak arra gondolhatunk, hogy a rokon régészeti kultúrák (később népek, ha már beszélhetünk ilyenekről) közötti információ-áramlás „segédeszköze” volt, mint közlekedési út, de egyút141