Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Boda Magdolna: A stoppos; A kék füzet; Utazás (novellák)
BODA MAGDOLNA A stoppos Belelépett a fékbe.- Ugyan, mi rossz van abban?, ... meg ugye maga se gondolta komolyan, hogy csak úgy? ... A szex az más! Az más! Kinyitotta a kocsi ajtaját, és szinte kilökte a lányt.- Hülye vastagnyakú barom, azt képzeled, hogy neked szarták az egész világot?, kapd be. - Középső ujjával az ég felé bökött és leköpött az aszfaltra. Fojtogató, fülledt meleg volt, augusztus, a nyár kellős közepe; a mező fölött remegett a levegő, a bogarak tompán zúgtak az út menti bokrokban. A Nap még sütött, de az ég alján indigókék felhők gyűltek és érezni lehetett egy ha- lovány fuvallatot, azt, amit zápor előtt érezni. A lány a távolba nézett, miközben egy fűszálat rágcsált. Úgy érezte, hogy most semmi se köti a világhoz, csak ez a fűszál. A fűszál zöld íze. Csak ment. Egyik lábát a másik elé pakolgatta és nem gondolt semmire. Egy major esett az útjába, távolban két traktor kúszott a borostás földön egymással párhuzamosan, néhány kiszolgáló épület, gabonatárolók, körülöttük néhány ház és egy kis kocsma. A lány bement, táskáját egy székre dobta.- Fél konyakot kérek - mondta, és rákönyökölt az asztalra.- Igen, kisasszony - hallatszott a pult mögül. Az ’igen, kisasszony’ még kétszer hangzott el, míg végül úgy érezte, fejébe szállt az ital, mintha mosolygott volna a kép a falon. - A fene - gondolta -, elég lesz már! Az ablakon túlra bámult, mennyi finomság és pasztell az egyébként durva képben, ez az... Majd megírja egyszer. Még mindig makacsul hitte, hogy egy napon író vagy költő lesz. Azt gondolta, a költészet misztérium, sőt, működő mágia, amely lényegivé tehet egy egyszerű pipacsot vagy egy fűszálat. Felállt, az asztalra tette a pénzt és csak az ajtóból szólt vissza egy visz- látot. A kocsmáros éppen egy poharat törölgetett elmélyülten.- Kisasszony! ..., a visszajáró! - kiáltott a lány után, de az vissza se nézett. A lány ekkorra már a cipőjét is levetette és mezítláb csattogott a betonon, szandálját kezében lóbálta. Az eső egy szempillantás alatt eredt el. Vagy csak úgy érezte. Nem bánta. Szerette a vizes föld, a vizes mező illatát. Arcát beletartotta az esőbe és csak ment, azt se vette észre, hogy rásötétedett. Azt gondolta, elér a legközelebbi faluig vagy városig - ami éppen következik, és ott megvárja a reggelt. 992
