Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 11-12. szám - Serdián Miklós György: Magyar Napló
honról hozta őket. Vagy a galutból. Döntés kérdése ez is. Előttem a kép, ahogy a kibuc nagy fekete kandúrmacskája kényelmesen ül és vár. Csak akkor fut fel a fára, ha a két kutya egyszerre támad. Egy kutya, nem kutya neki... A sarki kávézóban a kiszolgálóember egy magyar kopasz. Épp a pacalképű bajszos földijével és egy hasonlóképp meghatározó jellegű bajszos nővel tárgyal. Repkednek a kötőszavak: ...kibasztam, kioktattam... Nyugtatónak Shlomi Shabat Haverim gajdot a kérdéses minőséget jótékonyan elnyomó hangerővel. A testvérvárosiak tömény okosságait foszlányokban fújja el a meleg szél. 25 évvel ezelőtt a másik kibucban egy magyar zsidó asszonytól egy nadrágot kaptam ajándékba. Halkan beszélt. Az arcát magam előtt látom ma is. Sábát van. Nem nagyon sabat. Egy kicsit sabat. A félhivatalos pénzváltó zárva, és az intézmény melletti jóleső árnyékban egy enyhén használt asztalka mellett elhanyagolt külsejű figura dekkol. Csak megszokásból sír. A svájci frankra ráfizetek - mondja. Azért beváltja valamivel rosszabb árfolyamon, mint a bank. Árukapcsolt szolgáltatásként tájékoztat, hogy 27 (!) nyelven beszél, volt Auschwitzban, Romániából származik és Elie Wiesel az unoka- testvére. Persze ha ez így igaz, akkor a fenti összefüggés miatt is Svájcban kell elhelyeznie Simon Wiesenthal illusztris intézetét. Még zokog egy kicsit, hogy a cséndzselő biznyákot teljesen lenyúlták a cigányok!!) és a marokkóiak. New Yorkban, amikor H. G. loftjában laktam a Chi- natownban, emlékszem, hogy egy helybéli magyar zsidó társaságban a négereket szidták. Később rátértek az újonnan érkezett közép-ázsiai zsidókra. Őket szidták kórusban. A további fejleményeket nem vártam meg. Visszamentem Havannába. Ott melegebb volt. A szombati pénzváltóval nagyokat köszönünk egymásnak:- Salom mondom én.- Salom - válaszolja. Én megyek, ő marad. (Fordítva talán nem lenne jó.) 988
