Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)

2002 / 10. szám - Hornyik Miklós: Táncban a sötéttel

János a nagybátyád, Illyés Gyula az apósod volt. A pályatársaid is közel kerültek e nemzedék képviselőihez?- Közülünk szinte mindenki megtalálta a maga mesterét. Szepesi Attila például fóljárt Weöres Sándorhoz, a „Kilencek” nagyon szoros kapcsolatban voltak Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, Fodor Andrással, Kassák a fiatal modernista alkotókkal foglalkozott.- A Hitel című folyóirat ez évi márciusi és áprilisi számában A Nagy Szétbomlás és a Nagy Kinyílás címmel átfogó tanulmányt írtál a hatvanas évek szellemi életéről. Hogyan összegeznéd ezzel kapcsolatos gondolataidat?- A XX. század hatvanas évei - mindazzal együtt, ami nálunk végbement, tehát a szellemi és politikai regresszió ellenére is — a nyitás és a termékenység bámulatos időszaka volt - a szellemi hajszálcsövesség révén Magyarországon is. Hozzájutottunk a legfontosabb könyvekhez, így pontosan tudtuk, mi történik Nyugaton. Meggyőződésem, hogy ez a megújulási folyamat egyenértékű magyar alkotásokban mérhető.

A magyar kultúrának megvoltak persze a sajátos problémái: fel kellett dolgoznia a magyar történelmi kataklizmákat, s a politikai elnyomatásban mindenkinek meg kellett találnia a maga írásstratégiáját, hogy olyanképpen mondja ki az igazságot, hogy a műve meg is jelenjék - és mindebből figyelemreméltó, értékes művek jöttek létre.

Úgy érzem, elérkezett az emlékezés ideje, hiszen most van folyamatban a hatvanas évek átértékelése. Az újkonzervatív hullám azonban, amelyet természetes és szükséges fejleménynek tartok, a hatvanas éveket csupán a bomlás idejének tekinti. Ez társadalmi szempontból igaz lehet, mégsem feledhetjük el: nagy kinyílás történt akkor. Nem téveszthetjük szem elől, hogy milyen mértékben igyekezett a nyugati kultúra az archaikus kultúrákat: a Kelet és a Dél kultúráit és a saját európai hagyományait a tudatába emelni. Az európai és az amerikai kultúrának szüksége volt erre a vérátömlesztésre - legkevésbé sem valószínű tehát, hogy csupán egy vagy két nemzedék felelőtlen kalandjáról volt szó. Az európai kultúra olyan fordulat felé indult el akkor, ami még napjainkban sem zárult le.- A ,JJyugat alkonya” után valójában a nyugati kultúra megerősítése következett be?- Igen, annak történelmi kísérlete. Persze alkotóként az ember mindig a maga léthelyzetéből indul ki, és ritkán gondol arra, hogy : „Én most valamilyen missziót hajtok végre az egész kultúrám javára”.

Hazai példával élve: mi egyszerűen belefáradtunk abba, hogy egy túlideo- logizált korban éltünk. Megelégeltük, hogy olyan korban élünk, amikor a szellemi élet látszólagos fórumain absztrakciókról és álproblémákról látszatviták folynak. Azt vizsgáltuk meg, hol lehet a kultúrában elölről kezdeni az építkezést. S ráeszméltünk arra, hogy a hiteles gesztusok csak úgy találhatók meg, ha tartózkodunk a definícióktól, és elmegyünk a legmindennapibbnak látszó apró gesztusokig. Szinte „menet közben” ismertük meg az emberiség nagy, ősi hagyományvilágát. Miközben bizonyos értelemben lázadók voltunk, igazából az emberiség nagy hagyományaihoz találtunk vissza, mint már any- nyian előttünk.- Megfogalmaztad-e valaha is a költői hitvallásodat? Megfogalmazható-e egyáltalán? Vagy csak annyi, hogy „Táncban a sötéttel”?

864