Életünk, 2002 (40. évfolyam, 1-12. szám)
2002 / 1. szám - Fábián László: Építészet ma
- Mint utaltam rá, Guadalajarában a kiállítással párhuzamosan volt egy beszélgetés is velünk, ahol én az új filozófia szükségességét vetettem fel. O pedig éppen az építészet szimbolikusságával kapcsolatban említette meg a New Yorkban minapában összedöntött épületeket. A világnak talán új szimbólumokra van szüksége. Ezeket kell megkeresni. Persze a filozófia és a szimbólum kérdése szorosan összefügg. Miként megtapasztalhattad te is, én is, González gondolkodásában ez a kettős váltás központi helyet foglal el. És a szimbolikus lehetőséget egyáltalán nem a posztmodern csecsebecsék ag- gatásában látja, sem pedig az egykori orosz avantgárd emlékeként kialakult dekonstruktivizmusban, hiszen a világ anélkül is kezd összedőlni, hogy bombáznák. Az építészek ferde házakat csinálnak, ám szerintem ez a szimbolika sem járható. Az újra divatos Bauhausé sem. Ezek mind fölületi kezelések csupán.- Ahogy González épít, az az építészet sokkal mélyebben érzékeli a kérdéseket. Nem csak a lakó szempontjait, de az egész városét, az egész környezetét veszi figyelembe. Ahogy mindezt meghódítja a maga építészeti-szobrászati jelenlétével, az lenyűgöző. Én azonban most mégis praktikusabb kérdést teszek föl, nevezetesen, hogy miért éppen a Kévés Stúdiónak kell egy ilyen kiállítást idehoznia, tehát egy magángalériának, hiszen ez magas költségeket jelent. Azaz: hol az állami szerepvállalás'?- Én is úgy gondolom, a kultúra terjesztése elsődlegesen állami feladat lenne. Emlékszel rá, harminc esztendővel ezelőtt, egy más világban szintén nekünk kellett létrehoznunk a Józsefvárosi Galériát, amibe én az építészeti vonatkozásokkal társultam hozzátok. Úgy látom, az állam ma sem vállalja fel ezt a kultúraterjesztést. Illetőleg eléggé el nem ítélhető módon szelektál, csupán olyan embereket vesz szárnya alá, akik közelebb állnak a tűzhöz, vagy éppen szembe helyezkednek az új gondolatokkal. Éppen amiatt alakítottuk meg ezt az új galériát, mivel látom, hogy a helyzet kilátástalan; lehet itt kommunizmus, lehet kapitalizmus, a helyzet változatlan.- A klientúra örök.- Örök. Számunkra annyi a változás, hogy nem a zsebembe kell behoznom a „Chicago ma” kiállítást, amint a 70-es évek közepén tettem, hanem ha pénzem van rá (nem könnyű előteremteni!), szabadon választhatok a témák közül. Nincsenek gépfegyverek mögöttünk, ugyanakkor semmiféle támogatást nem kapunk. Igaz, nem vagyok kilincselő ember, aki mindenüvé bekopog, de már két éve él ez a kiállítóterem, és öndicséret nélkül mondhatom, jelentős kiállítások voltak nálunk. Jelzés értékűnek tekintem, hogy megkeres bennünket a kolumbiai nagykövet, vagy támogat a mexikói külügyminiszter. Azaz: valóban jelentősége lehet egy ilyen kiállítóteremnek.- Annak idején under ground tevékenységnek tekintettük azt, amit csináltunk; mi nem alternatívát kínáltunk a kommunisták által hivatalosnak tekintett művészettel szemben, hanem azt akartuk bemutatni, ami valójában a művészet. Ez nem a hazugság alternatívája, a valóság egyszerűen más dolog. Most akkor ismét ez marad nekünk: ha nem is under ground módra, de mi mutatjuk meg, valójában mi is a művészet? Magunkra hagyatva?- Úgy gondolom, igen. Nem sok reményt látok a változásra. Akik valamilyen formában már beépültek a rendszerbe, fixen állnak; minden ellenük irányúiénak vélt tendenciát állami segédlettel védenek ki. Megszerzik 91
