Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 7-8. szám - Hatiasvili Nodar: Önérzet; A sólyom (novellák)

nát a gázra. Kinyitotta a gázcsapot, s gyufát gyújtott. A láng körülölelte a kannát. Marcsika sokáig nézte a lángot, majd lassan takarékra vette, odament az ágyhoz, fogta a papírlapot, s nekilátott rajzolni. A teáskanna sípolni kezdett. Elkészítette a teát, felkeltette Janót, elkísérte az iskolába, aztán folytatta a munkát.

Ez a nap is úgy telt el, mint az elózó', munkával. Két órakor megérkezett Janó. Megcsókolta Marcsikét, s letett mellé egy szendvicset a székre. Hálája jeléül Marcsika végigsimított Janó hátán. Sötétedésig dolgozott, utána vacsorát adott Janónak, pihent egy csöppet, majd dolgozott tovább.

A következő nap úgy indult, mint az előző. Korán kelt és nyomban nekiállt rajzolni. Megreggeliztette Janót, elindította az iskolába, majd folytatta munkáját. Délben abbahagyta, s bár nem volt kész, tetszett neki, de... Felkelt a székről, egy kicsit távolabb lépett a képtől s úgy nézegette, aztán odament az asztalhoz, ahol a rajzai hevertek, kiválasztott néhányat, összetekerte őket, s betette egy kisebb bőröndbe, amelyben már volt néhány bekeretezett rajz. Fogta az ütött-kopott bőröndöt, kilépett a házból, s elindult a már jól ismert útvonalon a piac felé. Kevesen voltak a piacon, még kevesebben azok, akik az ő képeiből akartak vásárolni. Néhány kamasz lézengett Marcsika körül. Végül odaléptek a képeihez, nézegetni kezdték őket, s Marcsikét jó érzés öntötte el. Mosoly ült ki fáradt arcára, egészen megszépítette. Megpróbált szóba elegyedni a fiúkkal, de sikertelenül. Azok hol közelebb léptek a képekhez, hol odébb húzódtak. Ez egy párszor megismétlődött. Időnként, mikor távolabb voltak, nevetésben törtek ki. Marcsika érezte, hogy a rajzain nevetnek, de mivel nem akarta, hogy ezt észrevegyék rajta, közömbös arcot vágott, s közben azon töprengett, milyen képeket hozott ki magával. Sehogy sem értette, mi olyan mulatságos rajtuk. A technikai fogyatékosságoktól kezdve a felhasznált papírig sok gond volt ezekkel a munkákkal, de nevetségeset nem talált bennük. Kis idő múlva, belefáradva a feszültségbe elhatározta, hogy elzavarja őket, ha még egyszer odamennek hozzá. A suhancok, mintha megérezték volna ezt, ismét hozzáléptek, de Marcsika még ki se tudta nyitni a száját, mikor egyikük megszólalt: - Mennyibe kerül ez a kép? — s rámutatott a lába mellett levő rajzra. Marcsika annyira megdöbbent, hogy hirtelen azt sem tudta, mit válaszoljon.- Mit kérdeztél? - kérdezett vissza, hogy időt nyerjen.

A kamaszok elnevették magukat zavarodottsága láttán, s ketten is megismételték a kérdést. Ez még nagyobb zavarba hozta, szégyenpír öntötte el, s motyogva válaszolta: - 1000 forintba. — Az összeg szemlátomást nem lepte meg a fiúkat, s a többi kép ára felől is kérdezősködni kezdtek. Marcsika lassan magához tért, korábbi ingerültsége elszállt, mert érezte, hogy ezek valóban képet akarnak vásárolni tőle, ám hogy melyiket, azt nem tudta. A fiúk végül egy férfiportrénál kötöttek ki, s rövid alkudozás után megvették. Marcsika zsebre tette a pénzt, s megkönnyebbülten felsóhajtott, hiszen a kamaszok megjelenésekor már éppen készült elmenni, mert nem is reménykedett abban, hogy akár csak egyet is el tud adni munkái közül. Gondolatban sorra vette, hogy mi mindent fog vásárolni... húst, meg virágot, olyan régen nem volt már a kezében friss virág... Janó nagyon szereti a csokoládét, persze hogy vesz neki, aztán... Kivette zsebéből a pénzt, újra átszámolta, hogy meggyőződjön róla, nem álmodik-e, aztán még mélyebbre dugta zsebében, s elkezdett sze688