Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Kelecsényi László: Inter arma
morúbb képet még soha senki nem mutatott föl (tán azóta sem) a megnyomorított emberi nemiségről. Krúdy is a tízes évek elején kezdi. 1911. január 17-én jelenik meg a Világ című napilapban a sorrendben legelső Szindbád-novella, Szindbád, a hajós címen. (Legyünk pontosabbak: az első napilap-közlésnél még az Egy kis tánciskola címet viseli.) A történet pikáns csattanója valóban egy tánciskolái látogatáshoz fűződik. A megállapodott életkorú, komolynak látszó kisvárosi urak magukkal viszik a látogatót a tánciskolába, ahol az iíjú leányoknak egy kétágú létrán kell átmászniuk, miközben a kandi gavallérok a szoknyájuk alá pislognak fölfelé. A jelenet vérforraló: Mikszáthnál még csak egy iromba cica leskelődött, itt egy egész férficsapat, a gimnázium tanári kara kukkolja a női lábakat. Szindbád ezzel alapozta meg a jövőjét irodalmunkban. A további darabok már nem ennyire merészek, olvastukkor legföljebb az ’ecetfák pirulnak’, nem a szemérmesebb olvasók. Noha a Szindbád-történetek legfőbb témája mindig a szerelem, a vágyakozás, a múlt édes, szomorú, de mindenképp érzelmi emlékeinek felidézése, írójuk tolla nemigen merészkedik túl sem a jó ízlésen, sem kortársai hasonló tárgyú műveinek bátorságán. Akadnak azért kivételek. Szindbádtól de Ronch kapitány veszi át a váltóbotot 1912- ben. A novellaciklus egyik alakja állandóan egy éles penicillust hord a zsebében, melynek segítségével leselkedő lyukakat lehet fúrni a legintimebb helyek kerítésébe, palánkjába is. (Ezt a gaztettet műveli majd egy bizonyos Kar- molin is, az egyik bécsi regény, a Nagy kópé kéjleső mellékszereplője jó egy évtized múlva.) Az erotika igazából a világháború közepén buzog föl Krúdy novelláiban. Nem is a Szindbád-történetekben, hanem az azok mentén íródott elbeszélésekben. Az illedelmes nosztalgia háttérbe szorul, ideig-óráig a vaskosabb realitás lesz úrrá az ábrázolásban. Hogyhogy éppen ekkor? A frontokon katonáink vérüket ontják, a románok betörnek Erdélybe, félig elfoglalják, ami nemsokára egészen az övék lesz, majdnem minden család nélkülözéseknek van kitéve, s akkor egy író veszi magának a bátorságot, és az utcán sétáló gavalléroknak lábaikat mutogató nőkről ír. Csakhogy éppen ekkor, a vesztésre álló háború vége felé soha nem látott világvége hangulat uralkodott el Pesten. A kávéházas, orfeumos, mulatós Budapest mintha egyetlen hosszúra nyúlott farsangi éjszakán akarná átmulatni magát abba a még nem ismert jövőbe, amelyben a megváltó újjászületés jön majd el, a kijózanodás hamvazószerdája végeérhetetlennek tűnő időre telepedik a lelkekre. De még áll a bál, a Király Színházba a korábban Bécset meghódító Csárdáskirálynőhöz tódul a közönség, mintha csak hercegekből, grófokból főpincérekből és cigányprímásokból állna a társadalom. Lázadás, tiltakozás lesz az erotikából. Vágyakozás a veszni látszó boldog békeidőkre, egyszerűbben: a túlélésre. A Gázláng (Pesti Napló, 1916. június 25.) korosodó gavallérja egykori szerelmét véli felfedezni a lakásával szemben lévő színház öltözőablakában, ahol az illető hölgy olyan gátlástalansággal válik meg a ruháitól, mintha csak otthonában vetkőzne, végül azonban kiderül, hogy csupán hasonlóságról van szó. A leselkedő-motívum ismétlődik a Lesben, Esteiiára (Új Idők, 1917. április 1.) című elbeszélésben. Egy holdkóros nőszemély éjjel mezítláb, hálóingben sétálgat a tetőn. Kandi hódolója nem 671
