Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Kelecsényi László: Inter arma
tudja eldönteni, ébren vagy álmában látja-e, amit lát. Levrey Konstantin, a Tótágas (Pesti Napló, 1917. május 9 és 20.) hőse, már számos nőnek csavarta el a fejét, és sok napot megélt, de mégsem volt része olyan látományban, mely a józsefvárosi palotanegyedben sétálván tárul a szeme elé. Egy eló'keló' úri hölgy, akire Levrey túlsó oldalról meregeti a szemeit a Múzeum utcában, egyszercsak fogja magát, és mint egy artistanő', kézen áll. Ásókat látott úriember elhűlve bámulja az erotikus mutatványt. ,A fehér harisnyás lábon látszott a térd felett megkötött, lila színű szalagcsokor, amely olyan volt, hogy Levreyt a sohasem próbált nászéjszaka sejtelmébe vonta. Még a térd alatt oly szabályosan, kecsesen hajlott a láb, mint a fiatalemberek fülledt álmában.” A nők ez idáig mintegy képszerűen jelennek meg a férfiak szeme előtt, csak szem- lélgetni lehet őket, hihetetlen tetteiket vagy ruhátlanságukat. A cselekvés talán szét is rombolná az erotikus képzeteket, semmibe foszlana a vaskosnak tetsző realitás. Nem így történik majd a Józsefvárosi emlék (Pesti Napló, 1917. szeptember 28.) nőalakjával. Csiribiri Irma kisasszony ugyan már túl van első ifjúságán, de leírása alapján bárki férfiember nehezen tudna ellenállni neki: „Szőke, kövérkés, kék szemű, rozmaringszagú leány volt; a tenyere, mint egy fészek, a mezítelen nyakán amulett, és vágyhelye a csóknak.” Az ablak-motívum, a fenszterlizés megismétlődik. A Csiribiri-lányok valahol a Józsefváros kevésbé előkelő részén, egy virágnevű utcácskában a virágcserepeket félretolva fogadják az arra sétáló úriemberek kedveskedését. Aztán megérkezik egy vakmerőbb, követelőző lovag, aki többet akar néhány ábrándos pillantásnál. Prépostvári nem mindennapos kéréssel áll elő: a leányt a párkányra ülteti. Kívánsága teljesül. „Felkapaszkodott az ablakra, és lenyújtotta mezítelen lábát. Elefántcsontból volt az. A bokája, térde asszonyosan telt, mert már harmincadik évéhez közeledett, s lábikrájának olyan vonala volt, mint a diákok álmában a démonénak. Prépostvári a kezébe vette a gyönyörű lábat. Külön-külön megcsókolgatta az ujjakat, és mindegyikhez volt valami becéző szava.” A Jázmin utcában tehát ennyivel bátrabbak a nők. A kaland azután a másik lánnyal megismétlődik. A cselekvés megkettőződik, ám ezért egyikük sem érez különösebb lelkifurdalást, bár a második számú Csiribiri-leány bűnbánatot tart, alvó testvére ágya elé térdepelve penitenciázik. Mindőjük közül a legkülönösebb a December, öregember... (Pesti Napló, 1917. december 15.) címen megjelent novella. Nem tartozik a sokszor kinyomtatott Krúdy-elbeszélések sorába, pedig erotikus témájú antológiák mesterdarabja lehetne. Már az alaphelyzete is meglehetősen frivol. Londri kisasz- szony, egy kisvárosi elemi iskolai tanítónő reggelente meztelenül tornázik a szabadban. Pedig tél van, mindent hó borít. ,A leány (...) mezítelenül, karmin- ajakkal és fűszálhosszú szempillákkal tűnt fel reggelenkint a behavazott kertben. A hó alatt roskadozó gyümölcsfák alatt körbefutott, mint egy póniló a cirkuszban, aztán ott, ahol halomba volt seperve a hó, levetette magát, két- szer-háromszor meghemperedett a jeges pelyhekben, közben úgy kiáltozott, mint az elátkozott vadász az erdőn, tagolatlan szavakkal önmagát bátorította; úgy vergődött a hóban, mint egy elevenné vált húsos liliom, lábai, kaijai repedtek, mint egy fehér malom vitorlái, barna, görög kontya fehér lett, mint a miniatűrök dámáié, a szája piros lett, mint a kibuggyanó vér, és a talpa boldog hűvösséggel futott a ház felé, mint a piros lábú ludak gázolnak a fagyos 672
