Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Czakó Gábor: Ég és Föld
CZAKÓ GÁBOR Eg és Föld Kezdetben Isten az eget és a földet teremtette. A létezés két határát: a meny- nyet és a matériát, a könnyűt és a súlyosat, az élőt és az éltetőt. De nem elválasztotta őket, hanem összefönta. Az egész teremtés folyamán szakadatlanul áldotta az anyagot. A kietlen és puszta atomok és molekulák lassacskán megelevenedtek, midőn életet vitt beléjük a növényekkel, a tengeri és szárazföldi állatokkal. Végezetül a hatodik napon, saját képét helyezte e kapcsolatra pecsétül, amikor megalkotta az embert: földből és mennyből. Sárból és az O tulajdon leikéből. Ősidők óta gondolják sokan, hogy a Menny és a Föld között örökös, át- léphetetlen határvonal, sőt ellentét feszül. Elég talán Zarathusztra jó és gonosz istenére: Ahura-Mazdára meg Ahrimánra gondolni, továbbá a gnoszti- kusokra, a manicheizmusra, az innen forrásozó kathar, albigens, bogumil mozgalmakra, a raszkolnyikokra, vagy az önkínzó aszkétákra, amik mind úgy vélték, hogy az anyag csupán a Fény árnyéka, tehát a test por, a föld pedig rossz. Teher. Kénes salak, a szellem alattomos nyűge, a sátán sötét birodalma, a bűn világa. A testet szakadatlanul kísérti a másik test, az anyag számtalan káprázata, a bor, a hús, a lüktető, kéjes és vak mocsár. Ez olykor lustaságban döglik el, máskor dühödt munkamámorban fortyan föl. Aki figyel, látja, hogy a bamba heverészés a mólón, vagy az önkizsákmányoló robot egyazon köpönyeg színe és fonákja. Mind harácsolás, az anyag éhsége önmagára; csillapíthatatlan mohóság. Nem lehet egyebet tenni vele, csak leküzdeni, legyőzni, megsemmisíteni, sőt — miként a raszkolnyikok vélték — egyetlen helyes megoldás elevenen elégetni ahhoz, hogy lelkünket az Ég befogadhassa. A legmesszebb talán a brahmanizmus és a buddhizmus megy el azzal a kijelentésével, hogy bármi, ami vágyaink tárgya lehet, tehát a világ valameny- nyi megnyilvánulása káprázat. Valójában nincsen se proton, se óceán, se Himalája, se diófa, se Tibi sógor a Jaguárjával, se gombaleves. Mind érvénytelen, csak Maya fátyla, puszta illúzió. Képeik, az irántuk való érdeklődésünk, vágyunk és megfontolásunk megannyi tévedés. A látszatokat ki kell tehát söpörni magunkból ahhoz, hogy lényünket a samsarából, a káprázatok örvényéből kiszabadítsuk, és az Önvalóhoz, az Egyhez visszavezethessük. 664
