Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Bogdán László: A gyanú
mezavarában azt hitte, hogy alszik s nem tudta megállapítani, hogy miért nem az ágyában, miért a fa alatt, a földön?” „Odament?” „Igen. És megvizsgálta, de nem nyúlt hozzá, nem merte megérinteni, a nyakából a szörnyű sebből folyó vér már megalvadt s innét gondolta, hogy már kilett szegény...” „És akkor mit csinált?” „Telefonáltam a milíciára és bejelentettem, hogy gyilkosság történt, egy fél óra múlva már itt is volt az őrsparancsnok, Badea, de ő se nyúlt semmihez, felvette a jegyzőkönyvet és elsepert.” „Az igazgató elvtársnő mikor jött?” „Nyolc után, ahogy szokott, már amikor tetszik tudni nem itten alszik. Amikor otthonról jön, akkor...” „Ő mit csinált?” „Megnézte a holttestet, de ő se nyúlt hozzá, bement a szobájába s becsukta az ajtót, de így is hallottuk Vaszi bával, hogy idegesen telefonálgat.” ,A nyomozók mikor érkeztek meg?” „Délben.” „És addig ottan feküdt a gyilkos nő, mozdulatlanul?” „Igen.” „Barbárok!...” A főnővér hangja távolodik, nyílik és záródik az ajtó és Spiridon, még mindég a hátán fekve, hallja, amint a nővérek lépései távolodnak, majd elhalkulnak a folyosón. Végre kinyithatja a szemét. Éjjeliszekrényén matatva, hunyorogva keresi meg karóráját. Éél három. Feje tompán szaggat, zsibbadt balkezét masszírozva ül fel és tehetetlenül mered maga elé. A folyosón ismét lépések közelednek, kopogás hallatszik. ,.Lehet” - mondja erőtlenül és maga is megrémül saját, rekedt, ismeretlennek tűnő, reménytelen hangjától. De máris kinyílik az ajtó, megjelenik az aggódva feléje pislogó doktornő és mögötte a köpcös zsaru vigyorog önelégülten, magas, sovány, pattanásos arcú segédje hátul idétlenkedik. „Kihallgathatják ugyan, de vegyék tekintetbe, hogy az őrnagy elvtárs mégiscsak egy súlyosan beteg ember, aki...” „Tekintetbe vesszük igazgató elvtársnő, persze, hogy tekintetbe vesszük...” JEs az én jelenlétemben hallgatják ki!” „Ezt sajnos nem tehetjük. Arra is szeretnénk kérni, hogy arra a rövid időre, amíg néhány kérdést teszünk fel az őrnagy elvtársnak, távozzon kérem...” „Ez szabályellenes. Az őrnagy elvtárs...” „Kérem asszonyom, mélyen tisztelt igazgató elvtársnő, értse már meg a mi helyzetünket is, próbálja felfogni, hogy...” Spiridon elkínzottan, lassan emelkedik fel ágyáról, mint egy élőhalott, hosszú pillanatokra a doktornő jegeskék szemébe néz, Evelin sem tudja meg soha mi van a kék függöny mögött? gondolja kábán, biccent a zsaruk felé, feláll, magára kanyarítja bordó kórházi köpenyét, az éjjeliszekrényre helyezett pohárból iszik néhány kortyot, érzi kiszáradt a szája a gyógyszerektől, torka is szúr, alig tud nyelni, úgy érzi magát, mint fiatal korában, az eszelős italozásaikat követő reggeleken, amikor Gelu vigyorogva, .kutyaharapást a sző656
