Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 7-8. szám - Szappanos Gábor: Jancsi bácsi
csipögethetik nyög nyalogathassák. A disznóknak az asszony szokta készíteni a csávát, de már amikó a reterátra möntem, hallották, hogy nyitom az ajtót, mer úgy elkezdtek visíttani, mintha egyik a másikát ölte vóna! Mondok nékik, „várjatok a sorotokra, tik is mingyá kaptok, nem fordultok föl éhön”. Amikó az övéssel mögvótam, mék a kamrába, kitolom a biciklit, de látom, hogy igön lapos a gumija elöl is, hátul is, hát mondok magamba, fölfújom, így nem möhetök el vele a világ csúfjára... Közbe, ahogy fújom a gumit fölfelé, látom, hogy a macska nagyba törli a pofáját a hóba, csak törüljed, mondok, az anyád istenit, majd mögtanulod, hogy nem szabad beszarni a házba! No oszt amikó mögvagyok, kérdőm az asszonyt, hogy „Te Julis, hun van má az a gyékényszatyor? Tőgyé bele mindönt, ami kő, oszt indulok az állomásra.” Ű mög aszongya, „Hee, a vonat csak kilenckó mén”, mire én mondok, hogy „Az lőhet, de ki tudja, milyen nehéz kiérni, hátha csak tolni lőhet a biciklit...” ,Jol van, mönjél, ha uan sietó's, én aszondom, má mögen száraz a te torkod, János, hát nem vót ölég röggelire ez a kis melegbor, amit csinyátam?!” „De kinyit a csipád ilyen kora röggel!”, mondok neki, magamba mög aszontam, hujnye de házsár- tos asszony lőtt ebbül vénségire, el is mék, nem hallgatom tovább az ugatását neki... ,No, jól van, a négyes vonattal gyüvök”, mondok, oszt má tolom is a biciklit a kapu felé. „Oszt el ne feledd, miér möntél, amikó Szemmiklósra érsz! Muszlinsálér, értöd? Piros muszlinsálért!”, kiáltja még utánnam. Jól van, csak jártassad a szájad, Julis, majd mögbékülsz a magad könyerin, löszöl te még bódog özvegy húsz évig... No, ecsém, ugorjál még két deci pirosér, de tisztán, mer ösmeröd a mondást, hogy aszongya aki a jó bort szódával vizezi, aki a feketekávéba cukrot tösz mög aki egy jó szerelmöt házassággal elront, az egyéb aljasságokra is képes...- De hát maga is házasember, Jancsi bátyám...- Hát éppen azér mondom... No, hozzad, mert csak úgy tudom folytatni a mondókámat, má kezdők egészen kiszáranni. De csak két decit hozzál, ne többet, ennyi az emböri mérték.- Ha ennyi az emberi mérték, akkor mért issza már a harmadik kétdecit, Jancsi bátyám?- Ha emböri az a mérték, akkó többször is mög lőhet ismétölni, ne ok- vetetlenködj, a mindönségit neki! Nízze mög az embör, hogy mindönbe hibát talál! Ha zrikálsz itt engömet, akkó nem mondom el a történetöt a Sándorrul! Jó lösz az neköd?! Möhetsz vissza Pestre üres szütyó'vel! A kutyafáját!- Üres szütyó'vel már semmiképp nem megyek, mert a nagyanyámék dü- ledező házából még sikerült kimentenem a dédnagyapám tábori levelezőlapjait, amelyeket az első világháborús frontról írt haza...- Az öreg Bebők Bálintrul beszélsz?- Öreg, ahogy vesszük. 1920-ban, harminchat éves korában halt meg otthon, a háborúban szerzett betegségekben. Már én is túléltem.- Hát, randa dolog is az a háború... De a fölszabadulásnak mink azér igön örültünk, hogy mögszabadulhattunk az uraktul, mög a fődosztásnak is örültünk, mer nekünk semmink se vót, annyi födünk se, mint körmöm feketéje, csak cselédök vótunk a babódi nagybérlőnek, a Csanaknak a birtokán... Nem értöm, kinek ártott az a szöröncsétlen vöröscsillag, amék a főtérön vót, minek verték le tíz esztendeje... Ahogy gyüttem kifele az állomásra, mögen látom, hogy csak a maszatos helye van az obölikszön vagy mi az istenön... Ha 646
