Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Czakó Gábor: A megszámolhatatlan
Ehelyt a kedvelt Brutus döfte át. (...) Ez mindenek közt legfájóbb döfés volt, Mert amint Caesar döfni látta Brutust, Hálátlanság jobban, mint áruló kéz, Leverte. Akkor megszakadt nagy szíve. (...) Második polgár: 0 nemes Caesar Harmadik polgár: 0 siralmas nap! Negyedik polgár: Árulók, gazemberek! Második polgár: Bosszút kell állnunk! Mind: Bosszút! Tova, kutatni! Égess, gyújts, ölj, vágj; ne hagyj egy árulót is életben! Gustave Le Bon a múlt század végén írt alapművében, A tömegek lélektanában állapítja meg máig ható érvénnyel, hogy ,Á tömeget alkotó csoportban egyáltalán nincsen meg az elemek összege, vagy középaránya. (...) A tömegben a butaság és nem a gondolkodó ész gyülemlik össze.” Ezt láttuk Shakespeare-nél is, de miért? Le Bon szerint azért, mert a tömegben a tudatosság kialszik, a tudatalatti veszi át a hatalmat. ,A személyiség tudata eltűnik, s az összes egyedek érzelmei és gondolatai egyugyanazon irányt vesznek. Egy kollektív lélek formálódik, átmeneti módon ugyan, de jól megkülönböztethető' jellemvonásokkal. (...) amit jobb híján organizált tömegnek, vagy ha úgy tetszik, lélektani tömegnek nevezhetünk. Ez most már egyetlen lény, és alá van vetve a tömegek lelki egységbeli törvényének. (...) Mindabban, ami érzelem tárgya: vallás, politika, erkölcs, rokonszenv, ellenszenv, stb. a legkiválóbb egyének alig múlják fölül az átlag emberek színvonalát. A nagy matematikus és cipő- csinálója között nagy közbevetés lehet értelmi tekintetben, de jellem tekintetében nagyon csekély, vagy semmi különbség nincs.” Le Bon már a XIX. század végén, a massmédia kora előtt fölfigyelt arra, hogy a tömeg létrejöttéhez nem szükséges az együttlét: az infekció, a hangulati fertőzés távollévőket is összekapcsolhat. Aki az eszét tudta 1956-ban, a forradalom napjaiban, az emlékszik arra a fantasztikus lelkesedésre, ami az országot magával ragadta. A tömeg ugyanakkor szinte bármiért képes rajon- gani. Le Bon is bőséggel részletezi, hogy a tömeg erkölcsi tekintetben is szélsőségek közt hánykódik: tud nemeslelkű lenni, hős, életét áldozza valami szentnek vélt ügyért, hogy egy másik pillanatban gyilkossá váljék. Emlékezetes az is, hogy a nyolcvanas évek végén fél Magyarország kirázta a matracokból, a zoknikból a dugi dollárokat, aztán nekivágott Ausztriának hűtőládát venni. Az araszoló gépkocsikaravánokban félholt nagymamák zöty- kölődtek, hogy kisebb legyen az egy főre eső vámtétel. A kor nagy paradoxona, hogy tömegtársadalmak a világ szerencsésebbnek mondott felében azt képzelik, hogy ún. demokráciákban élnek, ámde fölmerül a gyanú, hogy a tömegtársadalom és a demokrácia vajon nem egymást kizáró fogalmak-e? Alkalmas-e a tömeg arra, hogy ügyeit bölcsen intézze? Le Bon szerint a választott testületek kevésbé ártalmasak a kinevezett hivatalnokoknál, de nincsenek illúziói: „A tömegek, minthogy elmélkedni és következ63
