Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 5. szám - Rónay László: Tiszteletadás Mária Sándornak
biztos, hogy a polgár olyan volt-e, amilyennek mutatta, pontosabban: volt-e egyáltalán nálunk nyugati értelemben vett polgár, szorgos, dolgos, művelt, hagyományőrző, vagy ennek mítoszát éppen ő teremtette-e meg, amint erre Nagy Sz. Péter céloz tanulmányában (A Kalandtól a Rendig. A polgárfeletti polgár mítosza.) Márai finnyásan elhatárolódott a kispolgártól, és második emigrációja egyik okának épp azt mondotta, hogy a háború elsöpörte az igazi polgárokat, de lehet-e a két világháború között határozott különbséget tenni a polgár és a kispolgár között? A kérdésre nyilván a szociológia és a történet- tudomány művelői válaszolhatnának, s egy ilyen célzatú elemzés alighanem elárulná, melyek voltak azok a rétegek, amelyek Márai műveiben találták meg életideáljukat, s kik ismerhettek önmagukra műveiben. Az önreflexiót oly fontosnak mutató író népszerűségének magyarázatát keresve nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy állásfoglalásaiban önigazolásukat lelhetik meg mindazok, akik a szellem embereiként kiábrándultak a politikából. Igaz, szépirodalmi műveiben is gyakran bukkanunk olyan megjegyzéseire, amelyek azt bizonyítják: nagyon is éberen figyelte a politikai eseményeket, s felismerte, hogy a világ fejlődésében a politikai szerepvállalás - kivált a pártpolitikai - nem kedvez ajellem tisztaságának. Manapság, amikor igen sokan ábrándulnak ki politikusokból és közvetetten a politikából, jól érzékelhető visszhangot vesznek ezek a gondolatai. (Erről a kérdéskörről kitűnő tanulmányt írt Fried István. A miskolci egyetem kiadásában olvasható írás címe: A politikus író Márai Sándor.) A tanulmánygyűjtemény egyik legjelentősebb értéke sokszínűsége. Vannak jelentékeny filológiai kutatásokra épülő, történeti megközelítésű írások, Márai egész életművét a regény alakulásának horizontjába helyező elemzések, kitűnő műanalízisek, írásművészetének világirodalmi és honi párhuzamait feltáró értelmezések és izgalmas szövegtani vizsgálatok. Olvashatunk mélyre hatoló verselemzést, és néhány, az író emigráns éveit föltáró, oknyomozó elemzést. A szerteágazó tematika is jelzi, mennyire gazdag Márai Sándor életműve, milyen sokféle megközelítésből lehet értelmezni különféle műnemekbe sorolható alkotásait. Egyetlen területe maradt érintetlenül: televíziós drámáiról nem született értékelés, s színdarabjairól is csak egyéb műveivel való kapcsolódásuk okán esik szó. Nem lehet feladatunk valamennyi tanulmány részletes bemutatása, terjedelmi okok miatt is meg kell elégednünk néhány olyan írás bemutatásával, amelyek mintegy összefoglalják az adott témaköröket. Izgalmas kérdéseket vetett föl Szegedy-Maszák Mihály Műfajok átértelmezése (Márai elbeszélő művészetének fejlődéstörténeti helye) című tanulmányában. A Zendiilőket elemezve a következő következtetésre jut: „... nem példázat, nem is nevelődési regény, sőt a jellem azonosságának tagadásával a lélektani regényt is kétséges érvényűnek, elégtelennek, avultnak láttatja. Az örökölt műfajoknak a gyökeres, érvénytelenítő átértelmezése az, amiben Márai mást nyújt: egyfelől a huszadik század elejének nagy magyar elbeszélőihez, Krúdyhoz s Kosztolányihoz, másrészt a századközép szerzőihez, olyan, a lélektani regény, illetve a példázat érvényességét fönntartó művekhez képest, mint az Iszony vagy az Iskola a határon. A korábbi elbeszélő hagyományok kérdezve tagadó fólidézése adhat ösztönzést olvasóknak és íróknak ahhoz, hogy időről időre visszatérjenek Márai egyes műveinek értelmezéséhez. Ebben a műfajokat lebontó 436
