Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Makk Hajnalka: ...képzeld el, hogy az a nő Londonban kirakta a versemet...

produkálnod, hanem valami módon azt el is kell fogadtatnod, hogy kiváljon. Közben meg jönnek a nagy fülesek, és ha ezeket a füleseket te kapod, egy nő kapja, adott esetben messzebbre repülsz, mert kisebb a tömeged. Nagyjából így látom, nyilván kissé leegyszerűsítve persze.

Van olyan, akire azt mondjuk, na, ő tipikus versengő, az a másik viszont abszolút nem az? Létezik az erős/gyenge kategória? Mitől kerül az ember az egyikbe vagy a másikba?

A férfias és a nőies, a férfi és a női szubsztancia az emberi lényben el van szépen osztva. Anima és animus rendesen elosztódik, nincs olyan nő, aki ne lenne (olykor) eléggé „férfi”, nincs férfi, akiben ne volna elég nőies. Hogy férfinak tételez a tásadalom, és magadat is férfinak gondolod el, azért még egyáltalán nem biztos, hogy olyan marhára férfi(as) is vagy. Egy nőben is túltenghet a férfi szubsztancia, lényegét tekintve férfiasabb is lehet adott esetbe, mint egy férfi. Ez azért érdekes, mert igazából ez a ,férfias” harcol. A bennünk levő férfi szubsztancia küzd meg a helyéért, a női szubsztancia pedig szerencsére afelé tendál, arrafelé lökdös — vagy inkább fog vissza — minket, hogy „ezt ne csináld, haver”. Ha túlteng a férfias, pillanatok alatt felőröl a harc. A bennünk lévő „nőies” ezt olykor „leparancsolja”. Leállít. Nyugi, nyugodtan ülj a fenekedre, ne nyomuljál folyamatosan, mert perceken belül bekrepálsz. Én így látom. Kicsit ironikusan mondom, de tapasztalatom szerint nagyjából így működünk. Akiben a férfiasság túldominált, jobban küzdelemre késztetett, akiben kevésbé, az hajlamosabb a kontemplációra, nyugodtan megül, nem vágyik állandóan vissza. A csatazajba. Jó esetben - legalábbis szerintem ez jó eset - a nők is működnek, részt vesznek, nem csak a férfiak. Én azokat a nőket díjazom igazán, akik akarnak valamit. Mondjuk így, van ambíciójuk. Egyébként a fene tudja, honnan veszik, ugyanis eleve sokkal nehezebb nekik: ambíció-deficitjük van (mármint pontosan annyiban, amennyiben inkább nők mint férfiak), épp az hiányzik (a ,hiány” persze férfias szempont), ami a férfiaknál (amennyiben férfiak stb.) mindig is, eleve, program szerint készen áll. Ha mégis meg akarják magukat csinálni, mert tudják, hogy tehetségesek, és a tehetségüket érvényesíteni próbálják, az nem evidencia, annak valami útja-módja kell hogy legyen. A tehetséget ugyanis elő kell hozni, a tehetség önmagában nemigen rúg labdába. Csak kivételes esetekben. Ha a nőkből jobban előjönne az akarás, ha a társadalom így állna fel, az tényleg jobb lenne: kevésbé volna (ilyen éles a) harc. Persze annál kevésbé volnának nők, az meg nem volna „olyan jó”, úgyhogy bonyolult a kérdés, most itt nem oldanám meg. A kiegyenlítődés biztos a legrosszabb, ám a túlzottan férfias társadalom, ha csupán a férfi illetve a nagyon férfias dominál, az erőszakos közeg, ahol folyamatosan élesen vetődnek fel a kérdések, hihetetlen fárasztó. Ha a nő princípium is érvényesül, a férfiakban a nőies, az érdekellentétek ettől nem fognak nem felvetődni, csak az élük tompulhat, attól pedig élhetőbb lesz a világ.

Szerinted a siker mennyire függ a tehetségtől, illetve mennyire függ a környezettől, egyfajta felemelő vagy lehúzó környezettől, amibe az ember adott esetben belekerül? Ha egyszerűsíteni akarnám, azt kérdezném: tehetség vagy kapcsolatok?

Teljesítmény nélküli siker nem mondom, hogy nincs, azért némi teljesítmény mégiscsak szükséges. A teljesítmény bizonyos szempontból nézve lehet hihetlenül ciki, lapos és semmitmondó. Mindennapos élménye főleg az értel370