Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Makk Hajnalka: ...képzeld el, hogy az a nő Londonban kirakta a versemet...
Lehetséges, hogy a nők a mai társadalmakban is ilyenfajta megkülönböztetés miatt maradnak alul, pusztán azért, mert nők'? Na most erről eléggé más a véleményem, mint a szokásos feminista diskurzusoké. A férfi-igyekezet a megnyomásra, nem pedig az e/nyomásra irányul. A nőket nem általában, nem az összes vonatkozásban nyomják el a férfiak, „csupán” azon a téren, ahol egymást is elnyomni igyekeznek. Bárki csakis akkor marad(hat) alul, ha versenybe száll, ha szembeszáll, ez nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik. A nők, ha részt vesznek, a verseny terébe lépnek - helyesen egyébként, igencsak pártolom, a magyar társadalom ebben a tekintetben rosszul működik -, nem mint nők lépnek, hanem mint versenyzők. Abban az értelemben, hogy a nőit, nőiest és a férfiast is metaforaként használjuk: a „férfias” a helyét, pozícióját a többi (férfiasán fellépő) ellenében, rovására kivívó attitűd, és annyiban ,férfi” valaki, amennyire ez az attitűd vezérli. Egy nő a játékban részt véve ,fiúsítja” magát, ha tehát kap egy akkora fülest, amekkorát férfiak adnak egymásnak - márpedig ezt, bár épp az a játék, elkerülni nemigen lehet —, akkor nem mint nő kapja, hanem mint olyan valaki, aki beszállt a férfiak közé. Ringbe szállt. Ha beszállsz, ne csodálkozz, amikor jókora maflást kapsz. Nem fair csodálkozni, és az van, hogy néhány nő mégis kicsit elcsodálkozott ezen valamikor a századfordulón, aztán meg úgy marad. Milyen érdekes, ellenállok (= kezdek úgy viselkedni, mint egy férfi), és ahelyett, hogy akceptálnák női mivoltomat, nem akceptálják, hanem elnyomnak. Úgy vették le, hogy azért nyomják el őket, mert nők. Ez kis tévedés, mert az olyankor fel se merül. Ha kompetícióba lépsz, legjobb egyszerűen feladnod vagy zárójelbe tenned, hogy nő vagy, mert akkor úgysem veszik észre. Csak a tét nagysága (vagyis csekélysége) függvényében udvariaskodnak. Persze lehet udvariasan visszaütögetni a lasztit, de hát: vagy pingpongozunk, vagy nem. Ha vegyespárost játszom, egyszerűen muszáj lecsapnom, maximum utána bocsánatot kérek. Vagy már közben. Persze a női szerepet csupán annyiban és addig kell feladnod, amennyiben beléptél ebbe a térbe, és ameddig ott tartózkodsz. Addig kénytelen vagy elviselni az uralkodó harci szabályokat, és ha adott esetben durva szabályok uralkodnak, akkor durva szabályokat kell elviselned. Azért nyomják el, úgymond ,p. nőket”, mert a „nyomulás”, helyfoglalás természetesen mozog el a kisebb ellenállás felé, „egy nő” pedig nyilván nehezebben viseli el a durva szabályokat, tehát vagy kimenekül, vagy hamarabb kifekszik. Nem szokott hozzá. Kis test. Kisebb test, gyengébb teljesítményű harántcsíkolt izomzat. Más programozás. Ha tehát úgy oldják meg a kérdést a nők, hogy lám-lám, a férfiak nem engedik játszani őket, beleszólni, nem veszik be, elnyomják és lenézik, én ezt csak harci fogásnak tudom olvasni. Arról van szó, hogy egymást nem engedik játszani (értsd: a ,férfiak”), egymást nyomják elfelé, ha bírják, és ha lenyomták, lenézik. Ugyanis olyan nincs, hogy én belépek egy térbe, ott teljesítek, és akkor az minden további nélkül akcep- tálódik. Teljesítmények nem akceptálódnak csak úgy, maguktól. Vagy igen, ámde erre nincs szabály, se törvény. A teljesítményt érvényesíteni kell tudni: vagy pedig olyannak kell lennie, hogy ne tudjon ne érvényesülni, ami ugyanaz. Ha a teljesítményed teljes mértékben magában is „átmegy”, akkor rendben, nem kell érte harcolni, inkább az van azonban, hogy más kitűnő teljesítményekkel kerül versenyhelyzetbe. És ez szinte sosem igazságos mérkőzés. Az úgynevezett társadalom nem-igazságosan ismer el, nem elég pusztán „kiválót” 369
