Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 4. szám - Kukorelly Endre: A nőkkel meg közben
KUKORELLY ENDRE A nőkkel meg közben SZÉPFALVY ÁGNESNEK A nőkkel meg közben nem nagyon tudom, mi van. Amikor nem nézek oda. Ha nem nézem, akkor van-e nő. Elfordulok, aztán gyorsan vissza, odapillantok hirtelen, igen, van. Semmi sem változott, istenem. Rám néz, én meg egyből elfordulok. Azonnal el is pirulok. Mély pipacs. Semmi se változik, mégis minden, de minden megváltozik, ez így megy: épp ekkor változik mindaz, ami van, ettől a pillantástól, abban az egy pillanatban. Egyébként meg, sajnos, úgy kell nézniük a nőknek, így át, ahogy például Szépfalvy Ágnes képein néznek, világos. És ők jól is tudják ezt, és tetszik is, nincs menekvés. Igen, ám mindez miattam van így, nekem szól, csakhogy mi van olyankor, ha pont véletlenül nem vagyok ott? Igazából ugyanis az volna a kérdés, hogy amikor nem vagyok, akkor mi lehet velük. Amikor nincsenek ott a férfiak, mert pont a sehol se vagytok, haver megy, mit csinálnak. Felfordul ugye ez a dramaturgia, ezt szoktuk meg, a westernhős a lovára, int egy rövidet az asszonynak, hogy no, majd jövök, szivi, aztán hosszasan ez-az történik vele, ezt nevezzük kalandnak, de közben, addig mihez fog a nő? A túlzottra nőtt szabadidőben? Stoppol. Csak nem stoppol?! De. Némileg megadóan. Holott minden, de minden az égvilágon miatta van. Az is, hogy elmész onnan: minden nőktől való elmenés a nők miatt van. Más nők miatt, lehetne mondani, csakhogy akitől elmennek, máskor ő is más. Másvalakik számára más, és aki otthagyja, annak a számára is, már a következő pillanatban mássá lesz. És akkor már vissza is lehetne jönni: ő meg, ugye, addig is, ez alatt a végtelenül lassú pillanat alatt, elüldögél szépen a karosszékében, padlót söprő, hófehér ruhában. Ül az ablak előtt, a finom kis magasra zárt csipkegallérja kihozza a nyaka formáját. Úgy tartja a fejét. Nézi az utcát. F elhőzet. Megáll a forgatás, kivárnak egy jobb formájú bárányfelleget. Olykor fölkel, odaáll a tükör elé. Lehunyja a szemét, benyúl a lába közé. Vagy közben azért el-elszivarozgat arra kalandozó egyéb, különben riasztóan a főhős(ködő)höz hasonlító westernhősökkel? Akik egyszer már szintén, némileg nyilván kényszeresen, leléptek valahonnan: és azóta is folyton lépnek? Emlékszem, egy kicsit, ha nem is nagyon, izgatott, hogy mi van a hogyishívjákkal, mit tesz addig a (most legszívesebben úgy csinálok, mintha nem emlékeznék a nevére, tehát 350
