Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 4. szám - Kukorelly Endre: A nőkkel meg közben

a) Ceczey Évával, araikor nincs ott a csávó az Egri csillagokból, mert máshol van, éppen törököt robbant. Vagy mihez kezd Arnoux-né egy hosszadalmas életen át (Arnoux-val), miközben Frédéric Moreau az Érzelmek iskoláját járja. Hová tűnik Madame Chauchat? Nem, ez nem kicsit izgalmas, hanem nagyon. Szóval, nagyjából csak ez izgat.

Hogy vajon mit csinál Fricka, miután Wotan, föl építtetvén a Walhallát, azonnal ott akarja hagyni? A családi izét. Tűzhelyet. Azt csinálja, hogy nekiáll mesterkedni. És minden arra megy ki, az egész világvég és istenalkony, hogy egy férfi, aki pedig eléggé bebizonyította már, fél szemét adva érte, mennyire fontos neki az asszony, ne mozduljon meg. Ne mozduljon el a szoknya mellól.

Pedig ha nem mozdul el, nincs hova visszatérnie. így pont az a (távolság indukálta) feszültség nem áll be, ami miatt megy az egész. Akkor folyvást más kell, és mivel az a nő, aki mindig ott van, soha nem válhat mássá, tehát nem is kell, ez ilyen durva. Ilyen nem szép. Pedig eléggé szép.

Ezért hát szerintem nagyjából az volna jó, őszintén szólva, ha úgy volna megoldva, hogy létezne mondjuk egy Édenkert-dimenzió, és abban az Édenben csak én volnék, meg az összes nő. Igen, a világon valamennyi. Olyasmik, mint Szépfalvy Ágnes életveszélyes(en különböző) bombázói. Kicsit bamba kontyosak, az anyukám, a nagymamám, a húgom, Kaffka Margit, valamennyi nyafka Margit. Tortából valók. Tortalányok. Sok csúnya. Sok japán. Tört-üveg- pillantásúak. Átlátszó nők. Olyasmi lágykemény mellűek. Bizonytalan kimenetelűek. Szemérmes vagyok nők. Széttett lábúak, csipkeharisnyában. És akkor nem is lehetne nem elmenni. Folyamatosan más lenne: és ezzel a nők legfájdalmasabb „te meg mit bámulsz másokat”-érzése múlhatna a semmibe.

Igen: persze, nem. Én nem akarom itt megoldani vagy átrendezni az életet. A sajátomat, de másokét sem. Nők lelkét megmenteni. Hanem csak úgy, némi ábrándozgatás. Hogy néha azért, de csak nagynéha, át lehetne csúszni innen, ebből a nővilágból, jutalomként vagy büntetésből egy futtbal- lozás utáni öltözőszagba. Bizonyos sörözőkbe és sörözésekbe, bizonyos hajnalba nyúló beszélgetésekre. De aztán gyorsan vissza, jutalomból és büntetésből. Másféle illatokba. Aludni vissza, ébredni vissza. Beszélgetésekre is, akár ugyanabban a sörözőben: egyáltalán, minden mehetne ugyanígy, csak nőiben.

Kicsit abbahagytam, kinyitom az ablakot, kikönyökölök. Az udvaron két amolyan csinosnak mondott, közben meg tényleg csinos lány, németül röhögéséinek, az egyik most némiképp félrefordul és kiköp. No. Csulázott egyet. Na. Nu. Különben is hideg van, mit könyökölgetek itten.

351