Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Vilcsek Béla: Az utazó búcsúja
sadalom szócsöve legyen, sőt, nincs is feladata a szó hagyományos értel-mé- ben; nem vátesz, költészete nem üzenet, nem képvisel senkit, azaz nem helyettünk és értünk, hanem (ha valakihez egyáltalán) hozzánk beszél.”26 A másság felmutatása során Petó'cz András, kor- és nemzedéktársasitól ebben a tekintetben már eltérő módon, háromféle utat jár be. Első két kötete (Betűpiramis; Önéletrajzi kísérletek) inkább a kiáltás-, a második kettő (A jelentés nélküli hangsor; non-figuratív) inkább a jel-típusú avantgárd jegyében készül, de mind a négy kötetben kimutathatók az avantgárd két meghatározó irányának sajátosságai. A nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején megjelenő újabb köteteivel (A láthatatlan jelenlét; Európa metaforája; Az írógépeit félelem) - mindezeken kívül, s mintegy visszahatásként — próbát tesz a modernség másik meghatározó irányzata, a klasszikus vagy esztéta modernség művészeteszményének és poétikájának követésével is. Avantgárd és klasszikus modern korszakai azonban mindvégig egyazon (modern) paradigma keretein belül maradnak; egyformán a megszokottól eltérő, másfajta írásmód lehetőségeit kutatják. (Szonettsorozatát például még a Magyar Műhely szerkesztőjeként kezdi írni. Szonettjeire - a tizennégy sor formabeli kötöttségének vállalása mellett - legalább annyira jellemző a versforma fellazítására való törekvés. A formabontás és a formateremtés szándéka egyaránt jellemzi.) A kilencvenes évek közepére előállott s a válogatott versek, A tenger dicsérete kötettel reprezentált költői lét-, illetve válsághelyzete mindenesetre egyszerre tanúskodik a különféle utak kipróbálásának kétségtelen eredményeiről, ugyanakkor a másság felmutatásának korlátáiról, az alkotói alapállás megváltozásának szükségességéről. A pálya második, peripetikus vagy paradigmatikus horderejű váltása a kilencvenes évek közepének posztmodern fordulatával következik be, s mindenekelőtt azt példázza, hogy a posztmodern szemlélet- és alakításmódhoz nemcsak vagy az avantgárd, vagy a klasszikus modern megkerülésével, hanem éppenhogy mindkettőnek a maximális kimerítésével és együttes vállalásával is el lehet jutni. A társadalmi vagy művészi lázadás avantgárd vagy klasszikus modern gesztusának felmutatása után a posztmodernhez való eljutás nemcsak az avantgárd vagy a klasszikus modernség esztétikájától való eltávolodással, hanem azok egyidejű felvállalásával is lehetséges. A megelőző pályaszakaszok áttekintése is bizonyítja, hogy a petőczi pálya - éppen említett sokszínűsége és sokirányú alapozottsága vagy kötődése miatt - nem értelmezhető pusztán az egységesnek tételezett avantgárd vagy az egységesnek tételezett modernség folyamat keretein belül maradva, mint ahogy nem jellemezhető pusztán az avantgárd-posztmodern vagy a modern-posztmodern op- pozíció jegyében sem. A válsághelyzeten való túljutáshoz elengedhetetlen mind az avantgárdhoz, mind az esztéta modernséghez való viszony tisztázása. Petőcz András tudatos költő. Irányváltásai minden esetben alapos megfontolás és tudatosan meghozott döntés eredményei. Mint egyik, Kuthi Áronnak adott és ismét csak az Életünk hasábjain megjelent, 1999-es interjújában mondja, a saját magam számára indokolnom, tudatosítanom kell tevékenységemet. Egy művész tisztában kell legyen a művészeti áramlatokkal, kell, hogy tudatosan viszonyuljon a művészeti stílusokhoz. Az ösztönös tevékenységben nem nagyon hiszek. Mögöttes tudás nélkül nincs művészet, de műélvezet sincs.”27 Ennek értelmében, a posztmodern kortudat és művészet281
