Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 1. szám - Földvári István: Az eső jött vele
irányába rohan, és a vízkeresó't, akinek csak arra kell ügyelnie, hogy el ne veszítse szem elől, bevezeti az itatóhelyre, ami általában egy barlang, forrással. Esőcsináló és vízkereső nem fér meg egy faluban, ez nyilvánvaló. A víztározó meg aztán egyenesen túlzás. A néger mégsem kapott érdemi választ az aggályaira, csak a vita mérgesedett el egyre jobban. Az esőcsináló végül azt is berekesztette, egyszerűen otthagyva Outát és az elképedt majomtulajdonost, akit ez — ha lehet — még jobban megalázott, mint egész mellőzése a negyven esős nap folyamán. Utána is ment a felháborodott néger, hogy röviden megátkozza, de hogy ezzel sem sikerült ellenfelét különösebben kihoznia a sodrából, visszarohant a víztározóhoz, és emberfeletti erőfeszítéssel szétdobált néhány követ az építmény falából. 32. Az esőcsinálónak már ez a viselkedése is visszatetszést keltett, hisz legalább meghallgathatta volna a vízkeresőt, de igazán csak akkor találták gyanúsnak, amikor negyvennyolc órás nyugodt, vihartalan esőzés után a félig teli víztározó feldobta a vízkeresőt. Ekkor látott a falu először olyan embert, aki annyi vizet talált, hogy belefulladt. 33. Ntotoatsana befejezte mondanivalóját. Hogy a falu utcáján németek sétáltak végig, és mindenhová benéztek, és mindenről kérdeztek, és mindent megfog- dostak nagy unalmukban, hogy az eső miatt már hetek óta ki sem mozdulhatnak a faluból. Végigvonultak Oguagén, mígnem elértek az esőcsináló sátrához. Az kijött eléjük inkább, mint hogy beengedje őket. Akkor éppen másfél napja nem látta senki. A feléje nyújtott kezet ugyan elfogadta, de vendégei távoztával, mikor már nem láthatták, szinte mániákusan dörzsölgette kezét a sátor lapjába, mintha élősködőket szerzett volna, vagy olyasvalami ragadt volna rá a kézfogáskor, ami nem akar lejönni. Meg is mosta, és aznap többször minden ok nélkül az ingébe törölte az ujjait. Sem azelőtt, sem utána nem látták, hogy bárkit is közelebb engedett volna magához két lépés távolságnál. 34. A falu élete a negyven napos eső után sem változott meg gyökeresen. A férfiak továbbra is a nagy vadászatra készültek, utána pedig ünnepeltek, a nők pedig learatták a tárótermést, de eszükbe sem jutott, hogy ha elültetnék a magokat, akkor jövőre ugyanúgy táró lepné be a földet a szavanna borostája helyett. Csak a termés lett nagyobb, egészségesebb, s ami elpusztult, az is a túl hirtelen jött esőtől, de ezekért bőven kárpótoltak a friss hajtások. Készülődtek a Vándorlásra, annál is inkább, mert a víztározó nem akart elkészülni. Titokzatos kezek éjszaka elbontották és elhordták a falakat, amiket nappal felhúztak. Outát megviselte minden ilyen eset, egyre kevesebbet foglalkozott a munkájával, egyre többet a tározóval, és a falu győzködésével, hogy megéri maradni. Ez a szenvedélye végül odáig fajult, hogy minden éjjel kint aludt az építkezésnél, ha aludt egyáltalán. Kezdetben nem olvadtak el reggelre a falak, 23
