Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Gyürky Katalin: A gyilkosság, az öngyilkosság és a kéjvágy problémaköre Dosztojevszkij művészetében
hetett túl a tényleges öngyilkosság gondolatán, mert hitt ebben a földben, és ebből következően Istenben is, azaz el tudta fogadni az önmaga felett álló Jóságot. O is mások bűnét vette magára, magát tartotta bűnösnek, mint Matrjosa, de volt ereje ahhoz, hogy a hit segítségével, képletes öngyilkosságával szolgálja az emberiséget. Ezzel szemben Matrjosa azért szakadt el ettől a földtől, mert a már meglévő, Sztavrogin tette miatt érzett bűntudatához halála előtt társul egy másik, ha lehet még inkább elviselhetetlen érzés, az, hogy ő megölte az Istent! Tehát nemcsak hogy úgy veszi magára más bűnét, hogy nincs hozzá olyan - lélekból fakadó - ereje, mint Szonyának, ami már önmagában is elég lenne az öngyilkossághoz, hanem még a Szonyának erőt adó Isten elpusztításával is önmagát vádolja. Ebben az összefüggésben azt vehetjük észre, hogy Dosztojevszkijnél a tényleges öngyilkosság valamilyen formában maga után vonja a képletes gyilkosságot, hiszen Sztavrogin tettével képletes gyilkosságot követ el Matrjosa felett, Matrjosa pedig az Isten felett. Azonban így a képletes gyilkosság egy önmagába visszatérő kört tételez fel a szereplők között. A kiindulópont ugyanis Sztavrogin bűne, a kislány megerőszakolása, és mivel ez is, mint minden eszme, illetve bűn, ami a regényben megfogalmazódik, és valamilyen formában megvalósul, Sztavrogin ördögi személyéből áramlik ki, tőle származik, az Isten megölésének gondolata is tőle eredhet. Azonban — sekélyes ördöghöz méltóan - ezt sem vállalhatja magára, hanem ehhez az eszméhez a kislányt használja fel, akire ilyen értelemben átruházza az Istengyilkosságot, és az emiatt érzett bűntudatot.* Képletesen öli meg a kislányt, hogy annak tényleges öngyilkosságával megvalósuljon eszméje, az Istengyilkosság. így azt vehetjük észre, hogy az Ördögödben ugyanúgy, mint minden mást, az öngyilkosság különböző válfajait, azok indítóokait is Sztavrogin személye sűríti magába. Tőle ered a Kirillovnál megfigyelhető halhatatlansággal kapcsolatos probléma, és az emiatt elkövetett tényleges, ugyanakkor kényszeres, nem saját érzésekből fakadó öngyilkossága, Sztavrogin saját maga képviseli az unalomból elkövetett tényleges öngyilkosság kategóriáját, az Istenben való kétely, az Istengyilkosság miatti öngyilkosságot pedig szintén Sztavrogin táplálja a kislányban, Matrjosában. Ebben az összefüggésben jelentős az, hogy Tyihon egy helyütt így nyilatkozik Sztavroginról: „Elszakadt a földtől, nem hisz”, mert ez a mondat koncentráltan tartalmazza mindazt, ami miatt Sztavrogin eszméi - köztük az öngyilkosság gondolata is - kifejlődhettek, és valamilyen formában bekövetkezhettek. Ha pedig Sztavroginra úgy tekintünk, mint az ördögre, aki unalomból követi el az öngyilkosságot, szakad el a földtől, akkor talán az sem véletlen, hogy Dosztojevszkij utolsó nagyregényében, A Karamazov testvérekben majd éppen az ördög vall a földi lét metafizikai unalmáról. (Lásd fentebb az ide vonatkozó idézetet!) Ám ennek az ördögnek az eszméi egyáltalán nem mindegy, hogy kiben, és milyen formában áradnak szét. Azt figyelhetjük meg, hogy a felnőttek esetében ezeknek az eszméknek az átvétele mindig sekélyes formában 260
