Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Gyürky Katalin: A gyilkosság, az öngyilkosság és a kéjvágy problémaköre Dosztojevszkij művészetében

szór meg akartam mérgezni magam, és mindent meg akartam írni levélben a szüleimnek, én is elképzeltem, hogyan fogok feküdni a koporsómban, hogy sír majd mellettem mindenki, hogyan vádolják majd magukat, hogy olyan kegyetlenek voltak hozzám...”24

Az öngyilkosság gondolata azonban a gyerekek körében a cikkben leírt kettó'sség értelmében az író korában már nemcsak gyermeki fantáziálás, hanem nagyon komoly veszély a felnövő nemzedék számára. Ugyanis korábban „a történelmileg felépült nemesi család rendje - amelyet Tolsztoj Serdülőkora is ábrázolt - még egy tizenkét éves gyereket is kordában tartott, és nem engedte volna, hogy valóra váltsa álmát”25 - írja Dosztojevszkij.

Ezzel szemben a szerző Az ifjú ünnepeltben egy olyan levél tartalmát is közli, amelyben egy gyermek tényleges öngyilkosságáról számolnak be. Ez a kisgyermek azért folyamodott ehhez a megoldáshoz, mert az iskolában, ahol nem tudta a leckét, délután öt óráig bezárták, és a gyermek elképzelte, hogyan fogja őt az apja megbüntetni. Félt a rettenetes atyai haragtól, a szégyentől, a megaláztatástól, amelyet otthon el kellene viselnie, és mivel érezte, hogy erre nem képes, inkább felakasztotta magát.

Tehát valahol a bűntudat, a bűnösség érzése hajtja a gyerekeket az ön- gyilkosságba, valamint a félelem a szülők haragjától, az arról való fantáziálás, hogy mi lesz a csínytevésük következménye.

Azonban ez az érzés sem véletlen Dosztojevszkij szerint, ha tudjuk, hogy „ez az az életkor, amely még őrzi a csecsemőkori megható ártatlanságot és értetlenséget az egyik oldalon, a másik oldalon pedig azt a felfogóképességet fejleszti ki, amely segítségével gyorsan meg lehet ismerkedni olyan ideákkal és elképzelésekkel, amelyeket - a pedagógusok és szülők meggyőződése szerint - ez a korosztály még egyáltalán nem kéne, hogy ismerjen. íme, ez az a kettősség, ez az a két annyira eltérő oldal a fiatalokban, amely, ha egyesül, sok veszélyes és kritikus tényezőt rejt magában életükre nézve.”26

Tehát a veszélyes ideák megismerése, és azok ártatlan, naiv felfogása elvezethet a gyerekek tényleges önpusztításához.

így a gyerekek esetén is megtalálhatjuk Dosztojevszkijnél a képletes és tényleges öngyilkosságot, még akkor is, ha ezek a kategóriák már kissé más formában jelentkeznek a felnőttek ilyen jellegű öngyilkosságaihoz képest.

Amíg azonban a fantáziáit, ténylegesen meg nem tett öngyilkosság mo- nologikusan kifejtett gondolatát Dosztojevszkij a nagyregény dialogicitásába, A félkegyelműbe - mint láttuk - változatlanul emelte be, addig a tényleges önpusztítás a nagyregényekben már nemcsak a büntetéstől való félelem és szégyen érzésével kapcsolódik össze, hanem ezek mellett több fontos, fajsúlyos motívummal bővül.

És ezen a ponton szeretnék visszautalni Szvidrigajlov és Sztavrogin tettére, aminek következtében a kislányok a tényleges öngyilkosságot választják.

Ezek a gyerekek - és ez főleg a Sztavrogin által megalázott Matrjosa esetében figyelhető meg - önmagukat tartják bűnösnek mások, Sztavrogin és Szvidrigajlov bűne miatt, és inkább megölik magukat, elszakadnak a földtől, attól a földtől, ami a szerző szerint a legfontosabb az orosz ember számára, és minden más, vagyis a vallás, az istenhit, a halhatatlanságba vetett hit is csak ebben a földben tud gyökerezni, ebből a földből származhat.

Láttuk, Szonya öngyilkossága azért lehetett csupán képletes, azért lép259