Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 3. szám - Gyürky Katalin: A gyilkosság, az öngyilkosság és a kéjvágy problémaköre Dosztojevszkij művészetében

születik minden további: a szabadság, az élet, a becsület, a család, a gyerekek, a társadalmi rendszer, a vallás, egyszóval minden, ami értéket képvisel.”21 Márpedig ha ennyi mindent jelent az orosz föld, akkor Dosztojevszkij szemében még inkább felháborító az, amit a fiatal nemzedékben tapasztal: „Vajon ki a bűnös abban - teszi fel a kérdést Dosztojevszkij -, hogy a fiatalok ideája így elfajult? Természetesen ők maguk, de nem egyedül ők. Ó, kétségtelen, hogy a mostani körülményeink felmentik őket amiatt, hogy elfordulnak a lényegtől és a realitástól, hogy szörnyűséggel tekintenek arra, amit apáik képviselnek, hogy durván félreértelmezik a legelemibb dolgokat, és ebben az is ott van, hogy ez a fiatal nemzedék úgy érzi, hogy kötelessége elfordulni a népi igazságtól és a talajtól, és mindentől, ami orosz, és boldog megnyugvásban kell kritizálnia az orosz földet.”22

A probléma Dosztojevszkij szerint azért is súlyos, mert ennek a fiatal nemzedéknek a gondolkodásmódja, a földből adódó, addigi szilárd értékek devalválódása a gyerekek nevelésére is rányomja a bélyegét. Dosztojevszkij maga vallja be egyik cikkében, hogy a tizenkét, tizenhárom éves korosztály problémái különösen foglalkoztatják, és főleg a lányok helyzete érdekli.

Nagy különbséget lát ugyanis az előző nemzedékben felnövők, és a korabeli gyermekek gondolkodásmódjában. Erről így ír:

.Általában korábban, vagy két nemzedékkel ezelőtt, ezekben a fiatal fejekben álmok és fantáziák jártak, ugyanúgy, mint a mostaniak fejében, de a mai fiatal nemzedékben határozottan kevesebb a megfontoltság és a meggyőződés. Korábban átgondolták a tervet (ahhoz például, hogy hogyan lehet Velencébe szökni, elolvasták Hoffmann poémáit vagy George Sand-t), a tervet azonban legtöbbször nem valósították meg, és inkább visszatértek valamilyen esküvel megerősített gondolatkörhöz, a mostaniak viszont kigondolnak valamit, és végrehajtják. Emellett a korábbiak kapcsolódtak egy érzéshez, egy feltétlen érzéshez — az apjukhoz, az anyjukhoz, egy érdekes hithez és elvhez. Ma azonban ez a kapcsolat és érzés vitathatatlanul meggyengült. Kevesebb a mai gyerekekben a külső és belső tartás.”23

Ez a nemzedékekre jellemző különbség veti fel Dosztojevszkijnél a gyerekekre nézve is az öngyilkosság problémájának vizsgálatát. Ugyanis a szerző szerint az öngyilkossággal kapcsolatban is megvan a gyerekeknél a cikkében felvázolt kettősség. A korábbi nemzedékek gyermekei néha ábrándoztak ugyan az öngyilkosság lehetőségéről, de mindez az álmodozás szintjén maradt. Ennek igazolására elemzi Az ifjú ünnepelt című cikkében Tolsztoj Serdülőkorát, amelyben egy kisfiú a házukban összegyűlő vendégsereg szeme láttára - hogy felhívja magára a figyelmet - nyelvet ölt a nevelőnőre, majd öklével teljes erővel megüti. Szégyenszemre elcipelik, és a kamrába zárják. A kamrában a gyerek gondolkodni kezd, úgy érzi, őt mindenki gyűlöli, biztosan csak egy talált gyermek, és jobb lenne, ha végezne magával.

Mindez azonban az álmodozás szintjén marad. A kisfiú elképzeli, hogyan találják meg a holttestét a kamrában, és hogyan vádolja magát és kölcsönösen egymást az apja és a nevelőnő, amiért őt a halálba kergették.

Az öngyilkosságról való gyermeki ábrándozás motívumát is, ahogyan azt a többi, fentebb kifejtett motívum esetén már láttuk, megtaláljuk Dosztojevszkij szépirodalmi műveiben. A félkegyelműben Aglaja így számol be erről: „Tudja, amikor tizenhárom éves kislány voltam, magam is vagy harminc258