Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 3. szám - Gyürky Katalin: A gyilkosság, az öngyilkosság és a kéjvágy problémaköre Dosztojevszkij művészetében
durkheimi öngyilkossági kategóriákat, amelyekre Dosztojevszkij cikkeinek és regényeinek elemzésekor is támaszkodni fogok. Dürkheim ugyanis az egyes egyénekre nézve elkülöníti egymástól az egoista, az altruista és az anómiás öngyilkosságot, és külön-külön ismerteti azok kiváltó okait, jellemzőit. Egoista öngyilkosságnak nevezi az önmegsemmisítésnek azt a típusát, amelynek forrása a mértéktelen individualizáció. Ilyenkor az individuális én túlsúlyba kerül a társadalmi énnel szemben, és annak rovására érvényesül. Az ilyen ember egoizmusánál fogva elszakad attól a társadalmi közegtől, amely létének addig értelmet adott, ettől kezdve csak saját magát és a maga kis körét ismeri. Nem nyújt hasznot a társadalomnak, nem mondhat semmit arról a társadalomról, amelyből kiszakadt. Azonban így a társadalom sem mondhat semmit róla. Márpedig Dürkheim szerint az ember nem lehet elégséges cél a saját tevékenysége számára. Ha nem kap visszajelzést a társadalmi közegtől, ha elzárkózik attól, végső soron nem tud szabadulni attól a gondolattól, hogy erőfeszítései értelmetlenek és elvesznek a semmiben. Az elszigeteltségből eredő céltalanság, kilátástalanság pedig erősíti az öngyilkosságra való hajlamot. És ha a túlhajtott individualizáció öngyilkossághoz vezet, az elégtelen individualizáció ugyanilyen hatású. Ezt az elégtelen individualizációból eredő önmegsemmisítést, amely szintén fontos lesz Dosztojevszkijnél, Dürkheim az altruista jelzővel látta el. Ebben az esetben éppen az ellenkezőjét figyelhetjük meg az egoista öngyilkosságnak, itt ugyanis nem arról van szó, hogy az egyén azért öli meg magát, mert elszakadt a társadalomtól, hanem azért, mert túlságosan rabjává vált annak. Az ember ennek következtében kötelességének érzi, hogy teljesen önzetlenül, bármelyik pillanatban végezzen magával, ha ezzel a tettével a társadalom jólétét szolgálja. Ehhez pedig az kell, hogy önmagát, saját személyiségét nagyon kevésre értékelje, állandóan készen álljon a társadalmat szolgálni, ha kell, öngyilkossága árán is. Ilyenkor az egyén úgy érzi, hogy célját, a társadalom jobbá tételét csak az életen kívül érheti el, az élet csak akadály számára, amit emiatt el kell hogy dobjon magától. A harmadik esetben pedig, az anómiás öngyilkosság esetében Dürkheim abból indul ki, hogy az emberekben korlátlan vágyak élnek, amelyeket a társadalmi normák fékeznek le. A vágyak társadalmi korlátozása az egyes emberszámára szükségszerű, mivel a vágyakat úgysem lehetne teljes mértékben kielégíteni, hiszen az egyik cél elérése után rögtön új kívánságokat támasztunk, és így a teljes kielégülés mindig csupán távoli cél marad. Ez azonban csalódottságot okoz és értelmetlenné teszi az életet. A társadalmi normák tehát védelmet nyújtanak azáltal, hogy elérhető célokat jelöljenek ki az emberek számára. Ha azonban bekövetkezik a társadalom életében az anómia, vagyis a norma nélküli állapot, akkor nincs többé olyan fékező erő, amely gátat tudna vetni az elérhetetlen célokat hajszoló egyén elé. Dürkheim szerint az anómiás állapot a nagy gazdasági válságok, a gazdaság felbomlásának, átalakulásának idején következik be, de hasonló jelenség figyelhető meg akkor is, ha a szexuális vágyak nincsenek szabályozva. Dosztojevszkij műveinek értelmezésekor - a kéjvágy problémájával összefüg248
