Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Varga Virág: "Midőn ezt írtam" - Mit és mikor?
való együttállásban is nehézséget jelentene, attól függően, hogy a „Midőn ezt írtam”-hoz egyetlen tőmondatot („tiszta volt az ég”), vagy mellérendelő tagmondatokként értelmezett nyelvi elemek sorozatát olvassuk, mert ebben az esetben (is) csak az intonáció állítmányának tárgya találná magát a szövegen ,kívül” (Három rege, Vén cigány, Vörösmarty összegyűjtött versei stb.), a „Midőn”-re való rákérdezés nem mutatna ki a szövegből, hanem koegzisztál a versfelütés akkorjával: nem a Három rege megírásának időpontjában ismeri fel önmagát, hanem a mögötte lévő trópusra mutat: „Midőn ezt írtam, (akkor) tiszta volt az ég.”. Ebben az esetben a mellérendelő tagmondatok is maguk alá rendelhetik közös alárendeltjüket, így a ,Midőn ezt írtam” időmeghatározása a versmű egész narratívájának időmeghatározása lesz, akkor is, ha az „ezt” nem ezt a verset, tehát nem az Előszót jelölné. Babits Esti kérdés című versében a műszubjektum ,függőbeszédének”, az egymást kizáró választói mellérendeléseknek közös alárendeltje van: „Midőn az est... a féltett földet lassan eltakarja”. Esterházy Péter saját és a kortárs irodalom kedvelt önreferen- ciális eljárására játszik rá a Bevezetés a szépirodalomba című művében, ahol többek között az Előszót is pretextusként használja fel, az átírás azonban magán viseli az Bevezetés „szerzőségét”, nemcsak az el-különülés jellemzi a szöveg eredeti kontextusától, hanem egyfajta — a pretextus-t is értelmező — felülírás is megjelenik: ,Amikor ezt írom, tiszta az ég, zöld ág virít.”50 A szerző az első két sort mellérendelésként vonja össze, az „ezt” pedig önmaga írásművére vonatkoztatja, ilyen értelemben (is) lehet értelmezni az említett Gyulai-sort: ,JVlidőn ezt a könyvet kitárod”, a szöveghordozó önmagára, mint tárgyra reflektál. A JVlidőn” nemcsak a következő tagmondatra mutat, nemcsak amikor „tiszta volt az ég”, hanem amikor „Zöld ág virított a föld ormain”, az első két sor kapcsolata pedig maga után vonhatná a többit. S ha még ezt az érvelést semmisnek is mondjuk, a deixis természete egyrészt éppen a mondat szerkezetéből való kimutatás; másrészt, ha egy másik mű együttállásában olvasnánk, a címnek ( Előszó) eleve irányító szerepűnek kellene lenni, abban az értelemben az írás akkorra és a cím összeolvasása igyekezne minél több másik textusra irányuló elemet felmutatni. III. III. A mű-szubjektum krónikaírói pozíciója Amikor a ,Midőn” mint a szövegegész ellipsziseinek az „üres helyeket” kitöltő alakzatáról beszélek, tulajdonképpen egyáltalán nem „újítok”, csak továbbgondolom a megelőző értelmezők eljárását, akik a „midőn” „fennhatóságát” az írásaktushoz oly módon kötik, hogy az „írtam” időmeghatározása egyrészt konkrét időpont!ok)ra, 1845-re (Három rege) és történeti események időpontjára mutatna, másrészt viszont része volna ,p. vers első részében megjelenített értéktelítődésnek”51 (tehát az írásaktus időreferenciája ezen alakzatokhoz lenne köthető). Ezen eljárás azért kérdőjelezhető meg, mert nemcsak az Három regét rakná elénk mint feltételeset, hanem azt várná el tőlünk, hogy a költemény időszerkezetét a történelmi események nyomán tagoljuk, ami több szempontból is lehetetlen feladat: először is az írásaktus midőnjének akkorja csak addig mutatna, mikor „Szép és jeles volt benne, ami megjelent.” (10. sor)? Vagy arra is, amikor Megszülni vágyván a szent szózatot.” (12. sor)? 183
