Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Alekszandr Szolzsenyicin: Zseljabugai tanyák
Elhaladni nem lehet - elállják az utat. Megállunk. Egy kicsit feljebb vagyunk attól a helytó'l, ahol Andrejasin megsebesült, vagy húsz lépésre. A helyi elöljáró kiszállt.- Mi van? Rég láttatok nagyfó'nököket? Körbevettek bennünket - nem lehet áthaladni. Már hat öregasszony szorosan egymás mellett. Nem engednek. Kiszáll a járási vezető is. Mi is Vityával. Az asszonyokon különböző kendők - szürke, szürkésbarna, az egyiken világos káposztaszínű. Van, amelyik a szemébe húzza, van, amelyiknek szabadon van a homloka, és látszik, ahogy mozog rajta a ráncos bőr. A többiek háta mögé szilárdan, mozdulatlanul odaállt egy vörösesbarna kendős, nagy darab, testes nő. Az öregapó pedig ott áll leghátul. Az öregasszonyok rákezdik, egymás szavába vágva:- Mi lesz velünk kenyér nélkül?- Kell szállítani kenyeret!- Magunkra hagyatva élünk...- így nem soká húzzuk... A községi tanács vezetője zavarban van, már csak a járási vezető miatt is.- Hát igen. Először Andoszkin szállított maguknak, a boltos. Egy asszony, szürkéslila kendőben, ujjatlan lélekmelegítőben, alatta élénk kék kabátka:- Keveset fizettek neki. Amikor a kenyér megdrágult, azt mondta: ezért a pénzért nem szállítok. Egész nap, aszongya, ott állni maguknál nincs kedvem. És abbahagyta. A községi tanács vezetője: - Helyes. A kék kabátos asszony: - Nem, nem helyes. A legény megrázta a fejét:- Én azt mondom, hogy úgy volt, igen. De most, egy ideig, Nyikolaj kötelessége a kenyeret szállítani maguknak. Gyakorlatilag idejön a tejért - és hozza a kenyeret.- De hát egyszerűen az se hozza. Előbb adjátok le a tejet - aztán hozom a kenyeret. A sötétszürke kendős asszony, akivel már az előbb találkoztunk, feszülten figyel, hallgatja: mit mondunk? lesz-e valami döntés? A világos szürkésbarna kendős is megszólal:- És aki nem ad le tejet, azzal mi lesz? Mondja az ember: Kolja, hozzál egy cipót. Mire ő: nekem egy a fizetésem. Nekem már megvan, kinek kell hozni. A szürkekockás kendőt viselő asszony gyorsan hozzáteszi:- Mi, viszelkiek, a végét járjuk. Tartalék élelmünk nincs, nincs mit enni. Az apró, káposztaszín kendős asszony:- Persze, senki felénk se néz. A községi tanács embere mentegetőzik:- Mindig érdeklődök nála: Nyikolaj, szállítasz? Mire ő: szállítok. A kék kabátos asszony is bekapcsolódik a beszélgetésbe: 146
