Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 2. szám - Alekszandr Szolzsenyicin: Zseljabugai tanyák

le lenne faragva, amitől az álla és a homloka még keményebb vonású lesz. Kézfogása barátságos, erős - öi'öm vele kezet fogni.- Megjöttél, Szása? Jól van. Rád vártunk.- És mi ez az ünnep? Orjolt még nem vettük be.

— Tudod, születésnapom van, egy híján harminc vagyok. Ki tudja, ez az egy év hogy fog elmenni, így hát nem lehet elhalasztani.

A 4-es üteg parancsnoka, Proscsenkov alacsonyabb termetű, és nem is hasonlít Bojevra, de egyvalamiben mégis: ugyanolyan hajlíthatatlan keménységet fejez ki csontos álla és válla. Férfias jelenség. És egyszerű lélek.

De hát ki nem egyszerű lélek itt közöttünk? A háború előtt nem ilyenek közt forgolódtam. A háborúnak köszönhetem, hogy megismertem őket, és ők elfogadtak engem.

Mjagkov teljesen más - gyöngéd. Bojev mellett mintha a fia lenne.

Itt az összes vezetéknév olyan, mintha rájuk ragadt volna* - ez egyébként előfordul.

A 6-os ütegparancsnok - az összes többi helyett- ottmaradt a megfigyelési ponton.

Lelkemben erősödik a meggyőződés: itt a helyem. Jó, hogy eljöttem.

Az oldalfalhoz oda van csavarozva két pad. Aludni is szoktak rajtuk, de most éppen hatan ülünk itt, még a törzsparancsnok, egy százados is.

A tábori sapkát nem vesszük le.

Mindannyian porosak vagyunk; az izzadás miatt egészen eltikkadtunk.

Bojev keresztnevemen szólít, én őt „őrnagy elvtársnak”, pedig csak négy évvel vagyok fiatalabb nála. Ezt a katonai szokást nem tudom, de nem is akarom áthágni.- Őrnagy elvtárs! Ha a tósztok nincsenek beosztva, mondhatom én?

Nem amikor jöttem idefelé, hanem most - a kézszorításoktól, a váratlanul

megterítve talált asztaloktól, és persze attól a gondolattól is, hogy ki hol lesz egy év múlva, lám, Andrejasin is mi mindenről álmodozott - szóval most enyhült meg bennem az egész napi kábultság. Bojewel egyáltalán nem vagyunk közeli ismerősök — de mégis jó barátok vagyunk! Itt mindannyian baráti egyetértésben tevékenykedünk.

— Pável Afanaszjevics! A háború két éve alatt volt szerencsém találkozni ilyen emberekkel, mint ön. De azért ilyenekkel nem mindennap találkozik az ember.

Elragadtatással nézek mindig egyenes alakjára és arcára: honnan van ez a magától értetődő keménység, mikor az élet ilyen olcsó? Mikor az élet minden percéért meg kell küzdeni.

— Hogy jutott ilyen névhez? — jobbat ki sem lehetne találni. Mintha beleszületett volna a háborúba. Mintha abban találná meg a boldogságot. Ma is a szemem előtt van, ahogy azt a harangtornyot lőtték...

Amellett a tanya mellett, ahol Ovszjannyikowal együtt a harangtorony miatt a fejünket sem tudtuk kidugni, látom ám: egyetlen belövéssel felgyújtottak - milyen találékonyak, ügyesek - egy sor füstgyertyát. Sűrű, szürke füstfüggöny terjengett - de nem sokáig —, és maga Bojev jött ki az ágyúval, hogy közvetlen irányzással tüzeljen. Ügyes elképzelés, sikerülnie kell. Menethely* Bojev - a. m. harcos; Mjagkov - a. m, puha, lágy, szelíd

137