Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Alekszandr Szolzsenyicin: Zseljabugai tanyák
le, de ez nem pontos. A trigonometriai háló a mozgó harcokban soha nem elégséges.) Nem lehet megmondani, hogy a háborúban kinek a munkája a kellemetlenebb. A topográfusok tulajdonképpen nem harcolnak - de járkálnak a teodoli- tokkal, a szintező műszerekkel, a mezőkön ki kell húzniuk a mérőszalagokat, egyenesen, ahogy a vaíjú repül; nem tudják megkérdezni, hol aknátlanítottak, hol nem, és bármelyik pillanatban tűz alá kerülhetnek. De már nem is találtak minket a dandár-híradósok. Húzzák ki a kábelt a központhoz, a tekercselőik feljönnek hozzánk a felduzzasztott pataktól. De hát kik ezek? Nem a tüzérosztályok emberei, azok menetben vannak. Természetesen a dandártörzskartól húzzák ki a vonalakat - és máris követelik a célkijelölést. Csak legalább reggel óta tudnánk a bemérést végezni, amíg a levegő nem melegedett fel. A németek már ténykednek, itt egy ágyúlövés hallatszik, amott tűzcsapást kapunk - vagy tíz lövedék -, és mi még nem fejlődtünk fel. A nappali tevékenység pedig ma kellemetlen lesz: rekkenő hőség várható, és létrejön a hőinverzió: a felső légrétegek megritkulnak a melegtől, és a hangjelek nem a föld felé fognak terjedni, hanem elmennek felfelé. Ez egyszerűen füllel is megállapítható: a lövedékek hullanak, de maguk a lövések egyre gyengébben hallatszanak. Ahangbemérőknek a legjobb idő a nedves, ködös idő - az éjszaka pedig mindig jó. Akkor a felvételek kivételesen élesek, és a célpontok - mindegy, hogy csengő hangú ágyúk, vagy tompa tarackok - azonnal bemérhetők. De a parancsnokság sehogy nem fogja föl ezt a törvényszerűséget. Ha lenne eszük, nappal mozgatnának bennünket, nem éjszaka. Mi, a műszeres hírszerző osztály, önálló egység vagyunk, de hadművele- tileg mindig alárendelnek bennünket a nehéztüzérségnek, most például az ágyúdandárnak. Ma melegünk lesz: egyszerre két osztályunkat kell kiszolgálnunk: a második osztály jobbra, Zseljabuga felé helyezkedik el, a harmadik balra, Siskov felé. Botnyevék már bezsúfolódtak a pincébe, bekapcsolták és ellenőrizték a műszereket. A nagy hangvilla zümmög, miközben szárai folyamatosan reszketnek. A mutatók kissé remegnek a műszereken. Mind a hat hajszálcsöves üvegtollacska, amiket körülfognak az elektromágneses gyűrűcskék, már elő vannak készítve, hogy tintával feljegyzést készítsenek a szalagra. A műszer mellett most a cingár, mozgékony Dugin van. (Nagyon agilis ember, minden szabad percében valamit barkácsol - kinek díszes szipkát, kinek cigarettatárcát készít, nekem pedig azt gondolta ki, hogy a hangbemérési szalagból ak- kurátos jegyzettömböket fűz össze háboríts naplónak.) A készülék melletti kis pádon befészkelte magát a telefonos, a talpraesett Jenyko. Mind a két fülén egy-egy telefonkagyló van, amik össze vannak fogva vékony zsinórral a feje tetején. Az egyik kagylóba az előjelző beszél, a másikba az összes figyelőállás egyszerre, mindenki hallja a másikat, és amikor már nagyon nagy a lárma, a központos rendre inti őket, de ő maga is az összes hírre szörnyen kíváncsi: hol mi történik, kinél van nagy baj. Közvetlenül a készülék mellett van a rejtjelmegoldó asztalkája. Mögötte szorosan, hogy alig lehet leülni, a műszerleolvasó asztalkája. A másik falhoz a kiértékelő asztalkáját tették, valamint ott áll a terepfelvételi mérőasztal 120
