Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 2. szám - Alekszandr Szolzsenyicin: Zseljabugai tanyák
dig a legkeményebb legényeket válogatja. Itt van Smakov, mintegy félig büntetésben: a harckocsi-elhárító egységben nem bírta idegekkel elviselni a közvetlen harcot, futott, amerre látott, így jutott a mi alakulatunkhoz. Nálunk meg a szökevények miatt hiány volt; a politikai biztos legyintett, és azt mondta: „Vedd be őt!” Azóta jól szolgál. A leleményes Suhov (őrvezetővé léptettük elő, a sebesült szakaszvezető helyébe) a második figyelőállásba vezette az embereit. A mogorva, fekete Volkov az ötödikbe - ez jobboldalt van, északi irányban, szintén távol. A középső figyelőállásoknak rövidebb a vonala, kevesebb a tekercs, ezeknél az állomány is négy főből áll. A ragyás, komor Jemeljanowal tanácskozunk térkép segítségével is (ha van fölös példány, neki is adok): ő az előjelző - ez finom munka, szinte tisztnek való, a szabályzat szerint őrmesterként kell eljárnia, és mindig a többiek előtt helyezkedik el. Minden lövés hangjára fülelnie kell, fél másodpercet sem kihagyva, és hallás után meg kell állapítani az űrméretet. (Aztán aki közelebb van a robbanáshoz, még pontosít.) Megélénkült a peremsáv - aknavetők működnek fürgén mindkét oldalon. A mi oldalunkon levő Viszelkiből a hetvenhatosok már tüzelnek - és mi mikorra leszünk még készen! Nincs vesztegetni való időnk. Ovszjannyikovnak viszket a talpa, hogy megelőzze a szélső állást: fontos nem csak a gödör végleges kiválasztása a hangfelvevő készülék számára (a katonák aszerint választanak, hol könnyebb nekik berendezkedni, és hogy a víz is közel legyen), de hogy a közvetlen környezet se fogja fel a hangot. (Előfordult, hogy esett az eső, így bevittük a hangfelvevő készüléket egy fészerbe, aztán csodálkoztunk: mi az ördög — az összes hangfelvétel életlen lett.) Ovszjannyikov lohol, hogy utolélje Burlovot. Hátul még egy kis gyalogoscsapat tartozik hozzánk. Csíkos póznáikból és a háromlábú állványaikból kitűnik, hogy topográfusok. Hát csak igyekezzetek — szükségünk van a munkátokra. A kis csoportot a szakaszparancsnok, Kuklin hadnagy vezette oda, ez a kedves kölyök; az arca és a termete is kisfiús. Botnyev, aki maga sem sokkal felnőttesebb, szidja:- Mit alusztok ilyen sokáig? Nélkületek csak szemmértékre tudjuk a koordinátákat megadni, az meg mit ér? Valóban, kötekedőn ellenőriznek minket: az összes céltévesztésért, hibás belövésért mi kapunk a fejünkre. De hogy a topográfusokat ellenőrizze valaki- olyan még nem volt. Ok hibáznak a felmérésben - és mi jelöljük ki rossz helyen a célt. Leültem Kuklinnal, hogy megmutassam neki, hol lesznek a figyelőállások. Azt kérem tőle:- Jurocska, ne kapkodd el a dolgot. Csináljátok meg először a három közeli figyelőállást, legalább az első beméréshez. Es rögtön küldd meg nekünk az adatokat. Azt mondja, hogy látták menet közben a 3. tüzérosztályunkat, ide a közeibe vonul át, még nem álltak meg. Kuklin csatárláncban elvezette embereit az első jól látható tájékozódási ponthoz, aztán átment Suhovékhoz. (A tájékozódási pontot a térképről nézik 119
