Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Hózsa Éva: Mándy "fabulái"
reflektál: „Megdöbbentő, hogy ez az ős-szimbólum, a kutya-élet, a kivert kutya képe, amely majdnem minden nép nyelvében és mesekincsében jelen van, személyes vonásokat vesz fel, egyéni profillá változik, egyre közelebb húzódva egy bizonyos emberi archoz, amely a költőé. (...) A beletartozás egy szűkebb vagy nagyon széles közösségbe, az élőkébe, a lényekébe, az, hogy ki van jelölve a helye egy hierarchia alján, valahogy még tragikusabban emberivé teszi a figurát, odataszítja arra a mitikus határra, ahol állatalakokból emberi szemek tekintenek ki, kutya-emberek, oroszlán-emberek, medve-emberek befalazott pillantásai.”7 Bogár választási lehetőségei a Nemes Nagy Ágnes által felvázoltakéhoz hasonló. O a kitaszítottság szabadsága ellenében az ember felé lép, a visszalépés mellett dönt. Architextuális szempontból nem akar a kivert kutya sorsára jutni. Zelk Zoltán pulihőse szinte Bogár paraboláját foglalja össze: „Forduljunk hát vissza, ússzuk át a folyót, fussunk át a réten, másszuk meg a hegyet, amíg vissza nem érünk a világ közepébe. Mert kibe kapaszkodjon a mi ragaszkodásunk, ha nem a gazdánkba, kihez társuljon a mi hűségünk ember nélkül?” (Egy kutya emlékei) Mándy kutyahősének emberi vonásai a szokásosnál erősebbek, ugyanakkor a novella beleillik a kutyatörténetek sorába. Bogárban belül van meg az az ironikus lázadás, mely például Csáth Géza A kutya című novellájában szintén felfedezhető, viszont jelen van a Kosztolányi nézőpontjához közelítő szomorúság megragadása, amely a kutyalétből ered. A Kutyalélektan vagy a Haty- tyú halála című Kosztolányi-írások ugyancsak az emberi, az egyéni arcéi megformálására törekszenek. Az utóbbi novellába kerül be az a megállapítás, mely a Mándy-szövegekre is vonatkoztatható: „Az állatok olyanok, mintha mindig szenvednének. Miért élt? Evett-ivott, aludt, vágyakozott a szeretetre.” Kassák Lajos novellájában Pajti kutyát vigasztalja a narrátor, miért nem tud repülni, mint a ludak. A Pajti, a fekete kutya című novella utolsó bekezdése Bogár közérzetével rokonítható: „Pajti a ladik orrában ül, megnyugodva már, s bölcs némasággal bámul a semmibe. Fekete, mint a csillogó szurok, s legalább olyan érzékeny, mint a neuraszténiás emberek.” Mándy még emberibb kutyaszereplője - bogár-létével - (is) beletartozik ebbe a sorba, ezért hiányolhatjuk a novellát Az ember és a kutya című gyűjteményből (Vidám és szomorú kutyatörténetek. Magyar írók novellái a kutyáról. Válogatta Kőrössi P. József, Palatínus, Budapest, 1999). A Tibor és a Szürke ló című szövegek viszont a Részeg kutya című elbeszéléskötetbe kerültek be (Elbeszélések állatokról és emberekről. Válogatta és szerkesztette: Ugrin Aranka és Vargha Kálmán, Kozmosz Könyvek, Budapest, 1979). Az Egy varjú mondja már címében utal a monológszerű beszédmódra, illetve a modalitás fontosságára. Memoárszerű, a kronologikus történetmondás hagyományához kapcsolódó, kommunikatív célú megnyilatkozás a varjúé, akinek csak egy rövid ideig van igazi tulajdonneve, Samunak nevezik őt. Aréma- tikusnak tekinthető cím Az igaziak zárójeles alcímében hasonlóképpen ismétlődik meg (Régi idők mozija): A Fővárosi Mozi gépésze mesélte a fiúnak. A modalitás kiemelése, a paratextuális jelzés túlmutat a konvencionális mesé- lésen. A vaíjú-történet inkább az anekdota irányába mozdul el. A címben hangsúlyozott szubjektivitás az elbeszélő én horizontján, nézőpontján túlmutató vágyat sugallja. A varjú meséje, nyelve az én határain belül reked, nem lép 1088
