Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Hózsa Éva: Mándy "fabulái"

drótkerítés-látványához hasonló lemondást, sztoikus közönyt vált ki Bogárban. A kutya-nézó'pont erre ironikusabbá válik; kívülről figyeli a tárgyakat, az embereket. Színeket és öltözékeket lát (kis, kék tál, zöld ruhás nó', bőrkabátos férfi, nadrág, bakancs). A szabadság elvesztését a szíj, a kutya megkötése jelzi. Az állatok dialógusa a kétféle kutyaéletmódot szembesíti egymással. Az egykori erdőillatot, a távolságot a házitanító hozza be Bogár számára ismét a házba, a pontszerű, szűk térbe, vele csavaroghat újra, tehát az újraélt szituációknak fontos szerepük lesz. A durativ jelen idő az egész történetre jellemző, a belső monológok „szakítják meg” az elbeszélés menetét, az egyébként kronologikus elvet. Ebben az állatnovellában Bogár parabolája bontakozik ki, aki saját élettörténetét általánosítja, hiszen éppen abban az emberben csalódott, aki a legközelebb állt hozzá. Ezt követően már minden mindegy. Maga az „életparabola” bizonytalan!tja el, teszi szkeptikussá, szorongóvá az állatot. Ismeretelméletét a következőképp sűríti: „Mi van ott lent a sötétben? Azt nem tudhatjuk. Csak a kis vackunkat ismerjük, a rongyainkkal.” Tibor még a rongy-tér elhagyására, a kalandra készült. Bogár viszont, amikor a házitanítóval a távolságot választhatná, nem meri kihasználni utolsó esélyét, nem mer nekivágni az ismeretlennek, nem tud elszakadni önmagától, csontokat ígérő vackától. A kutyahűség szimbólumtöredéke villan fel, noha előtte ellenparabolaként maga Bogár utalt az elrepülni képtelen kanárira. Végül ő sem viselkedik másként. A novellában szerepet kap a harkály is; munkája, kopogtatása szinte parabola-allúzióként fogható fel. A nézőpontváltás a megjelenítés folytán válik elkülöníthetővé, ám a kutya ironikus-önironikus— sztoikus-kívülálló részletekre összpontosító szempontjai kerülnek előtérbe. Bogár esendőségében, másokra való odafigyelésében példaadóvá válik. A kutya novellabeli történetét Mándy Iván így foglalta össze: ,Ebben a hűséget, a kutya hűségét próbáltam megfogni, amely azonban nem olyan egyszerű. Egy kutyáról szól, aki olyan válaszút elé kerül, hogy a gazdájától elszakad a szabad élet felé, ugyanakkor szereti a gazdáját. Ez a novella úgy fejeződik be, nem egy megcélzott szimbólummal, mert azt én utálom, de valahogy mégis az lett belőle, és ez így sokkal természetesebb: menne, elhagyna mindent, de nem tud, egyszerűen nem tud. És közben mintha önmagától akarna elszakadni. A kutyában én mindig azt figyelem meg, ezt a kutyák mindig rossz néven vennék tőlem nyilvánvalóan, de nem tudom másképp megközelíteni, amit én emberinek találok. Csak annál természetesebb, és néha ezt kell mondanom, nemesebb. Ez elég szomorú. (...) Az emberek most már nem mindig figyelnek egymásra, de lehet, hogy nem csak most, lehet, hogy már régebben se figyeltek egymásra.”.6

Az Idegen szobák Utószó helyett című szövege Schöpflin kapcsán említi a novellát: ,A Tükör aztán mégiscsak közölte egyik elbeszélésemet. Bogár volt a címe. Egy kutyáról szólt, akinek a szabadság és a kényelmes élet között kellett választani. Menne, elhagyna mindent ... de nem tud, egyszerűen nem tud. És közben mintha önmagától akarna elszakadni.”

Bogár tehát figyel a másikra, figyel környezetére, és az írói nézőpont a kutya érzékenységét helyezi előtérbe. Az állati lét Mándy novellavilágában nem ember-alatti lét. A kutya függősége, a hierarchiába való beillesztése emberivé formálja alakját, de Gregor Samsa sorstársa is egyben. Nemes Nagy Ágnes Babits Mihály Mint a kutya silány házában című versére ily módon

1087