Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 11-12. szám - Géczi János: A rózsa mint jel

korlátokat is meghatározza. Háfiz rózsáját, miként a madarát, sosem fogja megérteni az ember, csak arról lehet tudomása, a nyelvi rend törvényének engedelmeskedve, hogy a madár és a rózsa, egymásnak értelmet adva egyazon ketrec egymás mellé rendelt foglya. Az olvasónak olyan állítással van dolga, amelyről nincs referenciája: amiről ő tudhat, az a logikai szintaxis által létező. Kétségtelen: a rózsa és a madár a kijelentésen belül együttműködik, a rózsa, a madár és az ember azonban nem.

A rózsának milyen olvasatai maradnak az ember — az olvasó ember - számára? Ha Jorge Luis Borges (1899-1986) válaszára vagyunk kíváncsiak, akkor tovább kell gördíteni a kérdést. Borges számára, amiként ugyanezt valló elődeinél, akikre kedvvel hivatkozott - Shelley, Emerson, Valéry, Wilde, T. S. Eliot - csakis úgy létezik irodalom, ha az író mellé odaülhet az olvasó, s együtt teremtik meg a szöveget. Azt a szót, amit rózsaként írunk le, miféleképpen olvassuk, hogy mindig más-más rózsa-olvasatnak képes mutatkozni? S vajon a növény és a neve, vagy a név és a név által keltett írói, s az ennek alapján kialakuló olvasói rózsa-jelentés áll-e közelebb egymáshoz? Egyáltalán: a rózsa fogalma az, amely a rózsák tömegének jelleget kínál, s benne minden önkényes, vagy a rózsák mint dolgok után alakult ki a rózsa elvont neve, amely egyfajta rendet és azonosságot is teremt az univerzumban? S ugyan: a rózsa faj - elvont - megjelölése vagy az egyed - viszonylag - tényleges megjelenése volt-e előbb? (Vagy mi??) A mondat rózsáját csalogány (a perzsa röpülő lény, avagy Keats, esetleg Ruth madara) avagy édes szavú, mennyei hangú angyal (de melyik kor, melyik nyelv, melyik nép angyala?) figyeli, s a rózsa kicsoda valóságának vagy képzetének a tulajdona?

Borges életművének centruma ugyan néhány szóval - tigris, útvesztő, könyvtár, rózsa - megjelölhető, s ezek között ott a miénk is, de hogy miféle jelentésekkel telítetten, arra a felvetődött kérdések is csupán rámutathatnak. Az argentin író több műfajban is kiemelte a katolikus kereszténység és az iszlám rózsáját, mind verseiben, novelláiban, mind az esszéiben a rózsa az a rejtélyes, a többes jelentés okán az allegóriában ködössé, elmosódó tartalmúvá váló, a metaforákban összefogottabb, kifinomultabb tartalommal mutatkozó virág, amely a világ legmélyebb, még megközelíthető értelmére - mert megnevezni nem tudja, kimondhatóvá pedig nem teheti - rámutat. E fölhívás azonban mindenkor esztétikai formában történik, hogy ezzel még talányosabbá és metaforikusabbá váljék az egyébként - megtévesztő módon - racionálisnak és leírhatónak állított világ.

Az 1949-ben kiadott Az alej című kötet számos szempontból különös, esszé- isztikus novellája az Averroes nyomozása címet viseli. A megjelenés idejére Borges már tematizálta a neki fontos kérdéseket, briliáns, mással össze nem vethető stílusa, allegorizáló történetmondása is kialakult és hatásosan egyénivé változott, motívumaival zsonglőrként bánt, s tudta, hogy bárki jó író vagy egyszer foglalkozik egy-egy jelképpel, vagy a végtelenségig ismételgeti és alakítja azokat. Borgesnek — talán mert rendkívüli módon vonzódott a medi- terráneum antikvitásához, s abból is a hellenizmus korszakához - egyszerre kellett rátalálnia e civilizáció mindkét örökösére. Egységben tudta tartani a muzulmánok és a keresztények világát, hiszen bennük ugyanazt láthatta, még ha másképpen is, sőt még arra is ráébredhetett, hogy némelykor bizonyos kul1031