Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 11-12. szám - Mirza Gulam Ahmad: Az Iszlám tanításának filozófiája
ismerni a Teremtőt. Mindent megsemmisít majd akkor, hogy korlátlan hatalmából lehessen felismerni, majd pedig, kinek-kinek tökéletes életet adományozva, mindeneket egybegyűjt, hogy ereje révén lehessen megismerni. Második felismerés A Szent Koránnak a halál utáni életre vonatkozó másik nagy felismerése, hogy a túlvilágon valamennyi evilági spirituális állapot fizikai formában is megnyilvánul, mind a köztes létben, mind pedig feltámadáskor. Erre vonatkozik az alábbi vers: Aki vak ebben az életben, vak lesz a túlvilágon is, és még jobban eltéve- lyedik (17:73). Magyarán az evilágon tanúsított szellemi vakság a túlvilágon fizikai formában is érzékelhető lesz. Egy másik vers azt mondja: Fogjátok és bilincseljétek meg! Égesse meg a pokol tüze, vessetek a nyakába hetven könyék hosszúságú láncot (69:31-33). A versek tanúsága szerint az evilági lelki gyötrelmek a másvilágon fizikai formában is megmutatkoznak. Például a világi becsvágyak nyakba vett igája, mely a föld felé húzza az ember fejét, fizikai értelemben is látszani fog a halál utáni életben. Hasonlóképp a világi elfoglaltságok lánca látható lesz a boka körül, és a világi vágyak tüze teljes fénnyel fellobog. A bűnös ember a világi mohóság, a világi vágyak egész poklát rejti magában. E pokol égető kínjait olyankor érzi, ha vágyai meghiúsulnak. Midőn tehát megfosztatik evilági vágyaitól és örök kétségbeesésnek esik martalékul, kínjai a Mindenható Isten akaratából fizikai formában is megnyilvánulnak — lángoló tűz formájában. Azt olvassuk: És sorompó ereszkedik közéjük és aközé, amire vágyakoznak, ahogy korábban is történt a hozzájuk hasonlókkal (34:55). A hetven könyék hosszúságú lánc arra utal, hogy a gonosz ember gyakran hetven évig is elél, néha meg, maga mögött hagyva gyermekkorát és késő aggkorát, kap egy hetven éves időszakot, amit bölcs és megfontolt munkának szentelhetne. A szerencsétlen bűnös azonban ezt a hetven évet világi foglalatosságok béklyójában tölti, és nem is óhajt megszabadulni tőlük. A Mindenható Isten ebben a versben tudtunkra adja, hogy a világi hívságok hajszolásával eltöltött hetven év a túlvilágon hetven könyék hosszúságú lánc formájában válik nyilvánvalóvá; minden évnek egy könyék felel meg. Emlékeztetünk mindenkit: a Mindenható Isten senkire sem bocsát szenvedést, csupán mindenkit szembesít helytelen tetteinek következményeivel. Másutt azt olvassuk: Induljatok a három felé ágazó füstoszlophoz, amely nem ad árnyékot és nem oltalmaz meg a tűztől (77:31-32). A három elágazás, melyről olvasunk, a bestialitást, a kegyetlenséget és az elvadult képzeletet jelképezi. Akik nem regulázzák meg magukban ezeket a képességeket, átalakítva őket erkölcsi kvalitássá, azokban a szóban forgó képességek a túlvilágon háromágú faként mutatkoznak meg, melyen nincs egyetlen levél sem, nem ad sem árnyékot, sem tűz elleni oltalmat, ezért az ilyen embereket elemészti a tűz. Az ég lakóiról viszont azt mondja a Mindenható Isten: Azon a napon látod, amint a hívő férfiak és nők előtt s a jobb kezük felől halad tova a világosságuk (57:13). 1022