Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Erdélyi Erzsébet-Nóbel Iván: "Emelt fővel vállalom a 'végek költője' cimkét"
a sorokat nem én írtam.” A költőbarátok, akikkel együtt indult, hatottak költészetére?- Figyeltem őket. Örültem, hogy gyarapodnak soraink. De az én élményvilágom más, nekem a magam útját kell végigjárnom, cipelnem tovább sorsom keresztjét, mert sorsa ellen senki nem tehet, fut minden a maga útján... Egyébként Zs. Nagy Lajost nagyon eredeti, kitűnő költőnek tartom. Sajnálom igen, hogy súlyos beteg, s azon „a rohadt keresztfán nem lehet pálinkát se kapni”. Amikor tavaly az Irodalmi Szemlében elolvastam a Kánikula című versét, ceruzával ezt írtam a vers alá: „Isteni jó! Ilyen flegmán, megvetően kinullázni Trianon elkövetőit és folytatóit csak a zseniális Zs. Nagy Lajos tudja...” Különben én mindig azt a kínai mondást vallottam és vallom ma is, hogy virágozzék száz virág...- Több mint egy évtizede írta Duba Gyula: „Török Elemér számára a költészetnek használati értéke van, életszükséglet, mely gondokat oszlat, terheket könnyít, és érthetőbbé teszi az életet.” Ma is leírhatná ugyanezt a hetvenéves költőről?- Igen, ma is úgy érzem, hogy életszükséglet a vers nekem s azoknak is, akik olvassák, akik megveszik köteteimet. Az ő s a magam nehéz keserves életébe próbálok színt, fényt, reménységet lopni és felmutatni, hogy a hit, a hittel megharcolt harc, a túlélésért folytatott küzdelem sohasem hiábavaló. A csüggedőkbe reményt kell önteni, a jövőbe vetett hitet éltetni kell, a távlatokat fel kell mutatni. Az évtizedek elszállhatnak, de a remény tüzének égnie kell. Mert, ha van remény, jövő is van. Már pedig nekünk itt a Kárpát-medencében, az ős Duna-Tisza-tájon az új évezredben nemcsak jövőnk, küldetésünk is van...- Korai verseiben még Majakovszkij lépcsőzetes verstechnikáját követi, azután eljut a Nyugat költőinek klasszicizálódott kifejezőeszközéig. Milyen motivációk kísérték ezen az úton?- A Biblia arra tanít: „Mindeneket megpróbáljatok, és a jót megtartsátok.” Az én utam mélyről és messziről indult. Félárván nőttem fel, édesanyám huszonhét évesen halt meg. Én még kettő sem voltam akkor. Gyermekkoromban szárnyaló, szép gondolatokat csak a templomban a papoktól hallottam, meg az iskolában a tanítóinktól. Mécs László azokban az években Királyhel- mecen volt plébános, kétszer hallottam a Szent István Kultúrotthonban szavalni. Magam is szavaltam a költő előtt 1943-ban a Királyfi három bánata című versét. De a kötetét soha nem tartottam kezemben. Nemhogy Mécs Lászlónak, de még Petőfinek sem lehetett fellelni egyetlen kötetét se környezetemben. így a költők szava valójában csak a pedagógiai gimnázium magyar óráin jutott el hozzám. Ozorai tanár úr fáradhatatlanul szórta elénk a kincseket. Neki mutattam meg első verseimet is. Ő vett szárnya alá. Az Új Szóban jelent meg 1952-ben először versem. Az egy lírai tájvers volt. De aztán, „értő” irodalmároktól azt a tanácsot kaptam, hogy írjak a traktorról, az új életről. Olvassam a szovjet költők verseit. így került kezembe Majakovszkij válogatott verseskötete, és a ... Hogyan kell verset írni című vékonyka könyve. Mi tagadás tetszett verseinek lendülete, szinte dübörgő hangja, ritmusa. A lépcsőzetes sorokat is érdekesnek találtam. Ha akartam, se tudtam volna hatását kikerülni. Szerencsémre, amilyen hirtelen rám dübörgött verseinek hangja, olyan hamar el is némult bennem örökre... 899
