Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Erdélyi Erzsébet-Nóbel Iván: "Emelt fővel vállalom a 'végek költője' cimkét"
Nem, mintha nem tartanám jó költőnek, sőt... De az én költó'i habitusom egészen más.- A „balladás arcú Bodrogköz” a szülőföld, a gyermekkor utáni nosztalgiát jelenti csupán, vagy menedéket is, hiszen élete Pozsony és Lelesz között zajlott és zajlik most is?- Ha a felvidéki magyar sorsnak csapásai és hányattatásai, a modern élet zaklatott ritmusa kimerít, bizony nemcsak nosztalgiát jelent a szüló'fóld, ez a tenyérnyi hely, hanem menedéket, nyugalmat is... ATice, a természet nyugtatott, csitított, vigasztalt, ha sérelem ért. Valami mély áhitattal gondolok vissza ma is a gyermekkor nyaraira, amikor még fehér álmokat szőve jártam a délibábos szülőföld dűlőit, pusztáit, pipacsoktól izzó viráglázas rétjeit... Hogy tudtam csodálni a koszorúszarvú fehér ökröket, a Pusztaréten vágtató ménest! Ha csak tehettem, a Tice-parti rekettyebokrok közt bóklásztam madárfészek és kisnyúl után kutatva. Máskor meg egy vén fűzfa alatt ülve pecáztam, s néztem a lassan úszkáló apró halakat. Sokszor ott kapott az est, s hazafelé bandukolva utamat kicsillagozták a fénylő szentjánosbogárkák. Csodálatos volt a sárgarigók hajnali füttykoncertje, a nádiverebek csivitelése, a bölömbikák búgó hangja, a kakukk gondtalan kakukkolása is... Bolyongva a világ országútjain láttam sok szép tájat. Nekem mégis a hajdan Esze Tamás talpasait bújtató, erdőkkel, nádasokkal, folyókkal koszorús Bodrogköz a legszebb... 900
