Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Erdélyi Erzsébet-Nóbel Iván: "Emelt fővel vállalom a 'végek költője' cimkét"
ősi vonások vonzzák életformájukban, hogy ilyen fametszet-élességgel rajzolja meg őket?- Az ősi vonások is, a bölcsességük is, a gerincességük is. Sok emléket őrzök szülőfalum parasztembereiről. Anyai ágon Rigó nagyapám is tisztes parasztgazda volt. Génjeimben bizonyára tőle és parasztőseimtől örököltem a fold és a természet szeretetét is... Másfelől az Ung-vidéki Abarán voltam 14 évig gyakorló pedagógus. Volt alkalmam ott is közelebbről megismerni a mindig reménykedő, némán is kérdező, tiszteletet tudó parasztgazdákat. Ok öntöttek hitet belém az üldözések idején. A hosszú késő őszi estéken gyakran összejöttek négyen-öten, s könnyű homoki bort iszogatva hajdani gazdamúltjukat idézgették. Olykor engem is meginvitáltak, imigyen: lfJöjjék már közénk, igazgató úr, egy kicsit okoskodni...” Ma is nagy tisztelettel gondolok rájuk. A legtöbb paraszt-tárgyú versem Abarán született...- A Balogh Edgárnak ajánlott Történelem című verse így kezdődik: kiürültek / a jelszavak / már semmit se / mondanak”. A kiábrándulás is lehet az ihlet forrása ?- Szerintem lehet bármi az ihlet forrása, ami az emberi elmét és szívet foglalkoztatja. Kiábrándulni is lehet szinte mindenből, mint ahogyan hinni is... Nekünk például a Felvidéken a teljes jogfosztottság évei után a kommunisták adták vissza állampolgárságunkat, viszonylagos jogainkat, óvodáinkat, iskoláinkat. Már 1950-ben megnyílt Pozsonyban a Magyar Pedagógiai Gimnázium... Magyarul énekeltünk Pozsony utcáin május elsején, vagy amikor brigádra mentünk. (Pedig még három évvel azelőtt a magyar szóért itt is pofon járt, a nőket kopaszra nyírták.) Majdnem minden kirakatban egy kis táblácska állt, rajta: Beszélünk magyarul... Persze mi, tapasztalatlanul fiatalok, úgy tudtuk, mert így tanították nekünk, hogy azért szárnyalhat magyarul az ének, a dal, szólhat hozzánk a színpadról a művészek szent szava anyanyelvűnkön, mert a gottwaldi 1948-as Jégtörő Február (dr. Sass Andor egyetemi tanár, irodalom-történész fogalmazta így meg) - tette ezt lehetővé. (Tudom, hogy ezért valakik megint sárt dobálnak rám. Ez akkor is így igaz, történelmi tény, miként az is, hogy ebben a mai áldemokráciában számos szerzett jogot oroztak el tőlünk, s a Meciár-féle önző nemzeti becsvágy szellemében újra az készült ellenünk, ami a háború után...) És miért ne hittük volna el, hogy egy jobb világ mégis felépíthető. Hiszen akkor neves tudósok, filozófusok, irodalmárok, művészek, egyetemi tanárok is elhitték ezt. Aztán persze jöttek a nagy kiábrándulás évei. Az 1956-os magyar forradalom felnyitotta a világ szemét, az enyémet is, de több barátomét is. Majd a prágai tavasz eltiprása világossá tette, hogy a pánszláv bolsevizmus se számunkra, se más népek számára nem nyit távlatokat. Azt is felismertük, hogy a rendszeren változtatni csak akkor lehet, ha a változtatás igényét Moszkvában is felismerik. A végkifejletet ismerjük. S ma már tudjuk azt is, hogy a demokraták nélküli demokráciában a többség törvényesen is elvehet szinte mindent a kisebbségtől, mert hozhat olyan törvényeket, amilyeneket csak akar...- Zs. Nagy Lajos írta Tőrök Elemérnek erről a néhány soráról: Ma reggel / fekete fű / nőtt az égen / a folyó partja / tele van / aggodalommal - kedves, baráti évődéssel, szeretetteljes kritikával: „Tele vagyok irigységgel, amiért ezeket 898
