Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Szepesi Attila: Tündérek és katonák
pillant meg Arszenyev. A gazda elmondja, erre járt hajdan egy „orosz sámán”, és nekiadta ezt a „bálványt”, azt azonban nem közölte vele, mi a rendeltetése. Egy kóbor ginszeng-gyűjtő alkalmi vityillóját is leírja a szerző'. „Közvetlenül a földre támaszkodó nyeregtetőjével nemez-sátorhoz hasonlított. Az ajtótól jobbra és balra egy-egy ablaknyílás volt, mindkettő tépett, de gondosan összehajtogatott papírossal volt befedve. Benn bőviben kallódtak mindenféle ásók, fakéregkaparók, lapátok, különböző nagyságú nyírfakéreg-dobozkák és ginszeng-kiemeléshez való pálcikák. Ötven lépésnyire a háztól bálványszentély állt, rajta a következő kínai felirat: Az erdőben és hegyekben tartózkodó hercegnek, a tigrisnek, aki a régmúltban megmentette a Han-dinasztia birodalmát, most pedig szellem, mely szerencsét hoz az embereknek.” Egyes népek, az udegék például, őrzik még őseik viseletét, mások e tekintetben is elmerülnek lassan a teijeszkedő kínaiak tengerében. Egy udege vadász „hosszú, derékban övvel összehúzott inget, nadrágot, térdmelegítőt és halbőrből varrt sarut viselt. Ingét a nyakkivágás körül és az alsó szegélyen széles, tarkamintás hímzés díszítette. A fején fehér lepel volt, arra húzta kecskeprémből készült, felfelé kunkorodó mókusfarokkal díszített kis sapkáját...” Elgondolni is bizarr, hogy néhány évtizeddel később ezeket a derék nomádokat arra kényszerítik, hogy őseik emlékét és hagyományaikat Lenin-képekre meg vodkásüvegekre cseréljék... A gyarmatosítók közeledtére nem csak az emberek, de a tájak és az állatok lényeinek élete is megváltozik. Mintha a hegyek és a vadonság együtt szenvedne lakóival a ráerőszakolt új időszámítás miatt. Derszu Uzala elmeséli orosz barátjának, hogy amikor a locák (így hívja az oroszokat) először megjelentek itt, a Szihote-Aliny hegység környékén, a természet is meghökkentően reagált: olyan téli viharok kerekedtek, melyeket korábban senki sem tapasztalt. Földrengések és árvizek pusztították az őslakók településeit. Bizonyos állat- és madárfajok eltűntek a vidékről, mások — eddig errefelé ismeretlenek vagy ritkán előfordulók — váratlanul felbukkantak és elszaporodtak. A tigrisek például délnek vándoroltak, a vaddisznók pedig olyan tömegekben lepték el az ültetvényeket, hogy szinte lehetetlenné tették a parasztok munkáját... A táj ősi népeinek élete ettől fogva már csak vergődés. Valójában önmaguk túlélői. Egyre jobban eluralkodik fölöttük az amnézia. Az oroszok elűzik, a kínaiak rabszolga-sorsra kárhoztatják őket. A fiatalok elfeledik őseik nyelvét, öltözködését és hagyományait. Összezagyválódik bennük a tradicionális értékrend meg a modern talmiság. Már csak vegetálnak, s közülük kevesen tudják a maguk egyre fakuló, mitikus világképét felidézni, ezáltal méltóságukat és önazonosságukat megőrizni. Arszenyev, noha katona, érzékeny lélek, még él benne a gyermek és a költő. Bár menthetetlenül egy másik világ neveltje, nincsen benne elfogultság. Tárgyilagosan látja a változásokat és azok okait. Szimpatizál a mandzsukkal és be akar hatolni titkaikba. Elítéli a kínaiak gaztetteit, de a derék és dolgos kínaiakat becsüli. Leleményes, energikus és szívós emberek ők, akik kagylót meg rákot gyűjtenek, moszatokat dolgoznak fel. Megélnek a jég hátán is. Óriás-polipokat halásznak, gyöngykagylókat meg szarvas-pézsmát gyűjtenek. Ginszeng-telepeket hoznak létre a vadon rejtett zugaiban. Ugyanakkor a tér888
