Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Szepesi Attila: Tündérek és katonák
zetében és álmaiban. A teremtett világot valamiképp belülről szemléli, nem az európai ember nosztalgikus szentimentalizmusával. Ahogy orosz barátjának mondja: minden élőlény ember, csak épp más a ruhája. Nomád ő, akinek tér- és időszemlélete alapvetően különbözik a letelepült népek fiaiétól, hiszen a nomád a végtelen térben él, mely fölött a méretlen ég a tető, míg a letelepült ember az „összesűrűsödött” térben él, melyre fenyegetően rásúlyul az idő. Tanulságos és emlékezetes a könyv „piszkos víz” esete. Az történik, hogy Arszenyev Derszu Uzalára bízza tintásüvege őrzését. A gold pedig elveszíti ezt a számára titokzatos tárgyat, és - nagyon megrémül. Piszkos víznek hívja a tintát és mágikus erőt tulajdonít annak, látva, hogy az orosz ír vele, jeleket és ábrákat ír a papírra, melyek ottmaradnak. Érzékeli és kimondja: a szavak elhagyják az ember ajkát és a levegőbe foszlanak, más szavak viszont a tinta segítségével „ráülnek a papírra” és megmaradnak. Az írás mágiáját fejti ki ezzel a gold, a betűvetés varázslatát, amiből az oroszok már semmit sem érzékelnek. Hozzáteszi még, riadalmát magyarázandó: neki, aki nem tud írni- olvasni, óvakodnia kellett volna a tintásüvegtől, hisz fölötte nincsen hatalma... Itt is, ott is a múlt, egy süllyedő világ emléknyomaira bukkan a térképész barangolásai közben. Temetőt talál, melyben múmiává aszalódott tetemek kallódnak. „Némelyik koporsó rövid cölöpökön állt a tető alatt, mások pedig fűzfatörzsek közé voltak betolva. Szétforgácsolódott csónakok, széttört szánok, szétszakított halászhálók, evezők és szigonyok hevertek szanaszéjjel a koporsók körül.” Másutt, egy udege sámán háza közelében „az ösvény mellett négy karó állt, durván kifaragott emberi arcokkal. Ezek az utat oltalmazó bálványok, helyi nevükön cajgdák. Kést hordanak a fejükön, ezekkel szúrják le az ördögöt. A fákon medvekoponyák és fából faragott más bálványok díszelegtek. Fatönköket is láttam, melyek hegyes végükkel voltak beásva a földbe, a gyökerük pedig fölfelé meredt. Ezeket is durván faragott emberi portrék díszítették. Közvetlenül a ház bejáratával szemben állt Mangani-Szevchi nagy fabálványa, karddal és kopjával a kezében, mellette két, ágaitól megfosztott fa, melyek kérge gyűrűkben volt lenyúzva...” A Köpi folyónál szeszélyes alakú sziklák állnak, melyek óriásokhoz hasonlítanak. A helybeliek igencsak respektálják ezeket a megkövesült hajdani óriásokat. Nem árt velük óvatosnak lenni. Errefelé az arália-fákat ördögfának nevezik, mert szinte láthatatlan, üvegszerű tüskéik össze-vissza kaszabolhatják az ember kezét. Találnak az orosz vándorok vihar elpusztította falvakat is, melyekre ráomlott a hegy és senki sem élte túl a katasztrófát. Másutt olyan falut, melyet a lakói hirtelen hagytak el. Minden a hajdani életet idézi: a nyitott kapuk, a szertehajigált használati tárgyak, csak épp lélek se mozdul az utcán. De találnak az erdő mélyén temetetlen csontvázakat is, melyek titkát - ruhájuk és hátrahagyott holmijuk maradékából - Derszu Uzala fejti meg: koreai kincskeresők voltak, akik eltévedtek a mérettelen vadonban, kimerültek és éhenpusztultak. Hogy mindez húsz éve történt-e vagy száz esztendeje, nem tudható. Itt a használati tárgyak meg az öltözetek nem változnak, csak arrafelé, ahol feltűnnek az orosz prémkereskedők. Másutt nyírfák - némi fantáziával emberformájúnak látszó - csonkjait pillantják meg. A helyi hiedelem szerint: fává dermedt bűnösök. Ezeket a helyeket nem árt elkerülni. Egy udege vadász kunyhójában viszont a sok sá- mánisztikus kellék között meglepetésére egy rézből való Krisztus-feszületet 887
