Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2001 / 10. szám - Várhegyi Attila: Weöres Sándor emlékház-avatás - Csönge
Weöres Sándor emlékház-avatás - Csönge* Tisztelt ünneplő Közönség, Csönge Polgárai, Weöres Sándor hittel vallott szülőhelyének Lakói! Csönge és Weöres Sándor. Az első egy kis falu, a térképen talán csak egy pontjelöli. A másik: a végtelennel kacérkodó, a mindenséget kísértő költő, s nekünk: a magyar irodalomtörténet rendkívüli alakja. Minden ház egy kicsiny pont a végtelenségben, de nagyon fontos az ember életében. Mert a ház több mint egy épület. Az otthonunk. Egy hely, ahova mindig hazaérünk, ami a sajátunk. A hely, ahol a legjobb, ami a legszebb a világon. A házunk ismer minket. Látja, ahogy felkelünk, eszünk, iszunk, alszunk, lát minket, ha örülünk, ha sírunk, ha mérgesek vagyunk. Mindent tud rólunk. Mindenki emlékszik gyermekkora házára. Weöres Sándor nem itt született, mégis számára ez a ház jelentette az első élményeket, játékokat, illatokat, ízeket, a gyermekkor őszinte benyomásait. Mindig is ott bujkál bennünk a jóféle kíváncsiság, hogy megtudjunk, megérezzünk valamit abból, ami személyes, abból, ami a közismert emberek életéből is titok marad. Szeretnénk megfejteni a sorok mögötti személyiséget. Weöres Sándornál különösen izgalmas egy efféle kutakodás a gyermekévekben. Neki lételeme volt a játékosság, a nyelvi lelemény. Amolyan élő mesehőshöz volt hasonló. Egyik íróbarátja egyszer tréfásan meg is jegyezte, hogy tán bizony egy másik bolygóról csöppent ide. Jó tudni, hogy nem holmi távoli, ismeretlen táj nevelte fel ezt a nem mindennapi varázslót. Innen jött, Csöngéről. Innen - ahol apja jegyző volt - küldte be első, bizarr költői képekkel teli, de tiszta rímű, meglepő hangulatú versét egy pesti lapnak. A mű több volt, mint egy átlagos fiatalkori zsenge, a legnagyobbak figyelmét is kiérdemelte. Az ifjú poétából országos hírű költő lett. De mindig megmaradt: csöngeinek. Önöket biztos nem kellene arra kérnem, szeressék ezt a falut. Weöres ugyanígy sajátjaként szerette. „Kis Csöngém” - írja egy alkalommal és ebben a két szóban minden benne van. Kicsi, de az övé, kicsi, de fontos. Mert a kicsi része az egésznek, nélküle nincs teljesség. Csönge nélkül, Önök nélkül nem teljes az egész. Mint ahogy Weöres Sándor nélkül sincs magyar irodalom. Mert mit jelent nekünk az ő személye? Weöres Sándort talán minden magyar ember ismeri. Nemzedékeket a múltban, s a jelenben: ő fogott minket először kézen és vezetett be a költészet tündérszép világába. Édesanyánk talán öntudatlanul is a Bóbitát súgta esténként fülünkbe, és mi felnőtté váltunk az ő versein. Tudni akartuk, milyen a „csiribiri zabszalma”, vagy a „hajnali ködfalú vár” és hogyan „izzik a galagonya”. A bölcsőtől a koporsóig tanulVárhegyi Attila NKÖM politikai államtitkár ünnepi beszéde 857
