Életünk, 2001 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2001 / 1. szám - Papp Endre: Krízistudat és kultúrkritika

normaállító szerepét; az idealizált, humánus értékeket akkumuláló múltat mint követendő példát állították a kulturális változások elé. Igyekeztek a misztikus és szakrális emlékezetet újra felfedezni, illetve a történelmi folyamat metafizikai célképzetét rehabilitálni. Az időtlen érvényességűnek elképzelt értékképzetek őrzésének — emellett a nemzeti kultúra gondozásának, mi több: a nemzeti közösség jövője feletti gyámkodás feladatainak - vállalását erkölcsi kötelességként fogták fel.

A kultúrtörténeti válságtudat mindig magában hordja a korszak önképének tisztázatlanságát, az episztemé zavarát. A századelő krízisérzékelésében kétség kívül szerepet játszott a tudományos világkép robbanásszerű átalakulása, a technikai fejlődéssel való szembesülés, valamint a társadalmiállami struktúrákat gyökeresen átformálni akaró, az apokaliptikus látomásokat olykor valóra is váltó politikai-hatalmi ideológiák térnyerése. Az ezredvég kritikai irodalmában is nyomon követhető a világról folyó párbeszéd körüli bizonytalanság. Korunk, közkeletű szóhasználattal a posztmodern időszaka, a diszkurzív rend paradoxonát mutatja. A létezés értelméről, a történelem céljáról, a kultúra mibenlétéről, a kívánatos politikai-gazdasági-társadalmi berendezkedésről, az erkölcsösségről stb. ma a vélemények és meggyőződések rendkívül gazdag repertoárja tárul fel az információs társadalom lakója előtt. Az eltérő és sokszor egymásnak ellentmondó minták és normák igen nehezen átláthatók, s még nehezebben rendezhetők - avítt-korszerű, szabadelvű-fundamentális, elnyomó-demokratikus stb. kategóriák alapján - hierarchiába. Az az illúzió is megcsillanhat, hogy a /elkínált” készletből szabadon válogathat az érdeklődő, akár cserélgetve is meggyőződését, hogy mit is tekintsen igaznak, szépnek vagy jónak. Az episztemé mintha határtalanul tágítható lehetne, azaz éppen a rendezhetetlenség, a szabad variálhatóság, az egymásmellettiség relativitása, illetve ennek belátása és elfogadása jelentené a „rendjét”. Előtérbe kerül az értékállítás és a minőségelv gondja: az értékek és a normák kiszolgáltatottak a kommunikációs kétségbe vonásnak, a kulturális gyakorlat folytonos felülvizsgálatának. A pozíció megvédése során sok múlik a diskurzusbeli reprezentáción, vagyis azoknak a részben anyagi jellegű, sőt hatalmi természetű eszközöknek a birtoklásától, melyek segítségével a képviselt vélemény érvényesíthető vagy egyáltalán megjeleníthető a párbeszéd közegében. Különösen a létszemléleti igazság és a morális magatartás „magánüggyé” válása, esetlegessége, illetve az egzisztenciális kiszolgáltatottság tapasztalata vezethet el a válsághelyzet tudatosodásához. Mindezek a jellegzetességek megtalálhatók Czakó Gábor esszéiben is. Az ő krízistudata a felszínen a „gazdaságkor” értékromboló, érzelmi-lelki primitívséget okozó hatásaival szembesít. A „gazdaságkor” a szerző bemutatásában annak a hanyatlástörténetnek (,A művelés alapállása a belátható történelemből fokról-fokra kiveszett” - írja) az utolsó állomása, amely a mítoszból és a kultúrából való kihullás után az embert a civilizáció körülményei közé kényszerítette, amely napjainkban nevezhető akár „információs közegnek” is. A „gazdaságkori” világkép szellem nélküli, dologi; lényege a Teremtővel való kapcsolat megszakítása, a létezés metafizikai irányultságának az elvesztése. A felvázolt ki- üresedési, szekularizálódási folyamat a felvilágosodás korában felgyorsult, s a leírtak szerint a jövőben eddig nem tapasztalt mélységeket fog elérni. Czakó kor-analízisének sötét erői között felsorolja a globalizációt, a múl tikul tura93