Életünk, 2000 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2000 / 9. szám - Sz. Dévai Judit: Legalul

lámozására. A szegénység - már amennyiben veszik a fáradságot, hogy e tár­sadalmi jelenséget az általuk megcélzott törzsközönség látószögébe emeljék és ízlésvilágának megfelelően csomagolják - csak mint a lecsúszottakkal szembeni, korántsem önzetlen segítségnyújtás, így önnön maguk felmagaszta- lásának alkalma jelenik meg. Elsőséget élvez, ami a nemzetitől független, kisebbségelvű és liberális, kuriózumértékű, bombasztikus - s a közönség a (Vass Csaba megfogalmazta) cinizmus esztétikája értelmében többnyire azt a silány tölteléket kapja, amely iránt a legszélesebb az érdeklődés. Ebbe — mint láttuk — a véleményformálás finomabb és durvább eszközeinek az alkal­mazásával egyes társadalmi csoportok helyzetének kigúnyolása éppúgy bele­fért, mint nemzeti, családi, közösségi kötelékek létjogosultságának a cinikus megkérdőjelezése, vagy napi politikai érdekek szolgálata. S ha belegondolunk abba, hogy milyen széles nézői körhöz jutnak el az egyes csatornák, s hány felnövekvő generáció szocializációjához adnak hamis - sőt, többnyire sem­milyen — erkölcsi-etikai támpontokat az ország legnépszerűbb televíziózói, ri­asztó perspektívát festhetünk magunk elé. Albert Schweitzer (1875-1966) több emberöltővel ezelőtt írta le az aláb­biakat: „... egy újabb középkorhoz vezető útra léptünk. Teljes nagyságában látom magam előtt azt a szellemi és anyagi nyomort, amelynek a mai emberi­ség kiszolgáltatja magát azáltal, hogy lemond a gondolkodásról és a belőle sarjadó eszményekről.”13 Vajon hogyan jellemezné azt a helyzetet, ami nap­jainkban venné körül...?! JEGYZETEK 1. Még egyszer a két kultúráról = Nagyvilág, 1964. 1. sz. 115. p. 2. Vass Csaba: A hermeneutikai hatalomról. In: Magyar jövőkép. Egy minőségi magyar paradigma. Az Interconfessio Társaság, a SMIKK és a Vörösmarty Társaság tanácskozásai, 1994- 95. Székesfehérvár, 1997. 153-172. 3. Vass Csaba: A szimbolikus erőszakról és a szimbolikus erőszakszervezetekről. Kézirat, 1992. 23. p. 4. Vass Csaba: Családgazdaság és szegénység a mai Magyarországon (kézirat) 5. Szegénység címszó. In: A Pallas Nagy Lexikona, XV. Kötet. Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1897. 509. p. 6. Záróra a szegénységről. MTV2, 2000. február 25. 7. Mivel az adások jó része egy időben került sugárzásra, az utólagos megtekintésre és a feldolgozásra az AGB Hungary Kft. adott lehetőséget. Ezúton is köszönöm Vörös Csilla igazgató és Papp Katalin segítségét 8. Humusz és harmat. In: Czakó Gábor: Világfasírt. Budapest, IGEN Katolikus Kulturális Egyesület, 1996. 197. p. 9. Társadalmi beilleszkedési zavarok Magyarországon, Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1988. 89. p. 10. A kommunikációról. Czakó: i.m. 80. p. 11. Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Budapest, Magvető, 12. P­12. Demokrácia és bukfenc. Czakó: i.m. 108-109. p. 13. Albert Schweitzer: Életem és gondolataim. Epilógus. Budapest, Gondolat, 1974. 190. p. 828

Next

/
Oldalképek
Tartalom